Megkezdődött az egyen- forma- és munkaruhák próbahordása, amit a VDSzSz Szolidaritás még tavaly kezdeményezett
Március 12-én Pozsgai Alexander, vjv-tagtársunk elsőként kezdte meg az új egyenruha próbahordását, miután előző nap szabadidejében felpróbálta a ruhadarabokat. A próbahordást a tavaly decemberi CSÉT-ülésen kezdeményeztük, ahogy azt is, hogy ne szankcionálják a munkavállalókat az egyen-, forma- és munkaruházat viselése kapcsán a munkavállaló munkakörére kötelezően előírt ruhadarab 2025. évre vonatkozó igénylésével, illetve a pontkeret 2026. évre történő halasztásával összefüggően.

Tavaly decemberi CSÉT-ülésen jelezte a munkáltató, hogy a MÁV-csoport 2026 évtől meg kívánja újítani a munka- és formaruha-ellátást, ami azt jelenteni, hogy 2026-tól új forma- és munkaruhák jelennének meg a rendszerben. Ezen az ülésen javasoltuk, hogy kerüljön sor próbahordásra: teszteljék azok a munkavállalók, akiknek ezeket használniuk kell majd a szolgálatuk során, hiszen a különböző munkakörökben a ruhák kopása, igénybevétele, funkciói eltérhetnek. Ez kezdődött meg március 12-én Pozsgai Alexander tagtársunk közreműködésével.
Még ugyanazon a CSÉT-ülésen javasoltuk továbbá, hogy amennyiben a munkáltató 2025-ben már nem kíván a régi ruhából biztosítani a kollégáinknak munka- és formaruhát, abban az esetben is garantálja, hogy minden munkavállaló az arculati kézikönyvnek megfelelő egyenruhához hozzájusson, hiszen enélkül elmarasztalhatják őket. Amennyiben pedig nem kerül sor ilyen ruha kiadására, javasoltuk, hogy a megmaradt ruhapontjaikat vonják össze a 2026. évivel.
Ezzel a munkáltató gyakorlatilag egyetértett, ennek megfelelően - ahogy arról szintén beszámoltunk - az egyen-, forma- és munkaruházati juttatás esetében a 2026-os pontkerethez adódnak hozzá a tavalyi és az idei pontok is: az újfelvételeseket megillető alapellátás kivételével az idei pontkeret a jövő évihez adódik hozzá, sőt, a 2024-ről megmaradt pontok is a jövő évi keretet gazdagítják.
Javaslatunkkal összhangban idén az egyen-, forma – és munkaruházat viselése kapcsán a munkavállaló munkakörére kötelezően előírt ruhadarab 2025. évre vonatkozó igénylésével, illetve a pontkeret 2026. évre történő halasztásával összefüggően munkáltatói szankció nem alkalmazható.
Kérdésre válaszolva a munkáltató elmondta, hogy a 2024-ről megmaradt pontok is hozzáadódnak a 2026-os pontkerethez.