Hat évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság kimondta: a napi és a heti pihenőidő külön jogcímen illeti meg a munkavállalókat, ezért a heti pihenő előtt a napi pihenőt is biztosítani kell. Ezt később az Európai Unió Bírósága is megerősítette. A VDSzSz Szolidaritás már korábban, a bátaszéki mozdonyvezetők ügyében olyan precedensértékű jogi sikert ért el, amelyet a Kúria is hivatkozási alapként ismert el a későbbi perekben. A MOSZ által megindított „percunami” mindazonáltal jelentős kockázattal is járt, mind az esetleges pervesztések tekintetében, mind a korábbi foglalkoztatási rend (pl. „négyes túr”) fenntarthatatlanságának veszélyével vagy akár a jogalkotási kényszer negatív következményei (esetlegesen a pihenőidő mértékének lerövidítése) okán, az esetleges perindítást az előbbi kockázatok miatt a VDSzSz a MOSZ-tól eltérően értékelte. Ugyanakkor korábban a napi pihenőidővel kapcsolatos Mt-módosítás kapcsán kértük tagjainkat, hogy akik esetében nem megfelelően járt el a munkáltató a napi pihenőidő kiadásával kapcsolatban, jelezzék ezt tisztségviselőink, területi szervezeteink számára, hogy helyi szinten megkezdhessük az egyeztetéseket a napi pihenőidőre vonatkozó szabályok betartatása érdekében. 

Hat évvel ezelőtt pihenőidő kérdésében született egy meglepő ítélet, mely jelentősen átírta az e jogintézménnyel kapcsolatos addigi ismereteinket.

Az Alkotmánybíróság ugyanis megállapította, hogy a korábbi jogértelmezés, miszerint a napi pihenőidő és a heti pihenőnap egy időben kiadható, nem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel, mivel abból (a pihenőidők eltérő rendeltetésére tekintettel) az következik, hogy a napi és heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat, amit adminisztratív módon is elkülönülten kell nyilvántartani.

Eszerint a heti pihenőidő eltöltése előtt a munkavállalókat még megilleti a napi pihenőidő is.

A pihenőidő jogintézménye – mely viszonylag régóta része a hazai jogrendnek – az uniós jogharmonizációval (2003/88/EK irányelv) időközben további megerősítést nyert, így a magyar munkatörvény – különösen, ami a mértékeket illeti – sokáig úgy tűnt, hogy kiállja az idők próbáját ezzel különösebb gondja sem a jogalkotónak, sem a jogalkalmazóknak nem lesz.

Nem így történt.

Az AB döntés időszakában a Mozdonyvezetők Szakszervezete és a munkáltató között közismerten konfliktusos helyzet volt, és a szakszervezet úgy látta, hogy a pihenőidő kérdése utat nyithat egy nyílt konfrontációnak. „Bátorak” voltak, mivel felismerték az Alkotmánybíróság döntésének következményeként előállt ellentmondásos jogi szituációt, így tömeges pereket indítottak a munkáltatóval szemben.

Követelésük tárgya a ki nem adott pihenőidőre járó díjazásra irányult (itt jegyzendő meg, hogy a VDSzSz Szolidaritás már korábban, a bátaszéki mozdonyvezetők ügyében olyan precedensértékű jogi sikert ért el, amelyet a Kúria is hivatkozási alapként ismert el a későbbi perekben).

A pihenőidős perek a magyar munkajog eddigi egyik legnagyobb volumenű és legnagyobb pénzügyi tétellel bíró persorozatát jelentik a VDSzSz Szolidaritás által korábban képviselt ún. "készenléti jellegű perek" mellett. A munkavállalók visszamenőlegesen követeltek bérpótlékot (akár több millió forintot is személyenként) azért, mert a munkáltatók a heti pihenőidő kiadásakor nem biztosították a napi pihenőidőt.

A jogvita menete eljutott az Európai Unió Bíróságáig (a „luxemburgi döntés”), ahol a bíróság – értelmezve az uniós jogot – megerősítette az Alkotmánybíróság verdiktjét, így a mozdonyvezetők ügye „zöld jelzést” kapott.

Az EUB és a nyomában hozott bírósági határozatok értelmében a hétvégi pihenőidő előtt közvetlenül ki kellett volna adni a napi pihenőt is. Mivel ez elmaradt, a munkavállalók a pihenőidejük alatt valójában rendkívüli munkaidőben (túlórában) dolgoztak, amiért 50%-os bérpótlék járt nekik visszamenőleg.

A döntés, tartalmát illetően, ugyan nem volt meglepő, azonban a Kúria még ezen is tudott egyet csavarni és – sokak által vitatottan – olyan díjazási szabályt alkotott, ami aztán még inkább megosztotta a munkajogász társadalmat (ti. a napi pihenőidő díjazására alkottak jogot).

Bár a lavinát a vasutasok indították el, a probléma elméletileg százezer munkavállalót is érinthet, minden olyan szektort különösen érintve, ahol folyamatos (megszakítás nélküli tevékenységben és/vagy egyenlőtlen munkaidő-beosztásban) munkarendben történik a foglalkoztatás.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete koordinálásával több, mint 1000 mozdonyvezető indított pert.

A megindított „percunami” mindazonáltal jelentős kockázattal is járt, mind az esetleges pervesztések tekintetében, mind a korábbi foglalkoztatási rend (pl. „négyes túr”) fenntarthatatlanságának veszélyével vagy akár a jogalkotási kényszer negatív következményei (esetlegesen a pihenőidő mértékének lerövidítése) okán.
Az esetleges perindítást az előbbi kockázatok miatt a VDSzSz a MOSZ-tól eltérően értékelte. Ugyanakkor korábban a napi pihenőidővel kapcsolatos Mt-módosítás kapcsán kértük tagjainkat, hogy akik esetében nem megfelelően járt el a munkáltató a napi pihenőidő kiadásával kapcsolatban, jelezzék ezt tisztségviselőink, területi szervezeteink számára, hogy helyi szinten megkezdhessük az egyeztetéseket a napi pihenőidőre vonatkozó szabályok betartatása érdekében. 

A bíróságok (a Kúria iránymutatása alapján) sorra a munkavállalóknak adtak igazat, a jogerős ítéletek végrehajtása megkezdődött, a MÁV-START folyamatosan fizeti ki a megítélt elmaradt bérpótlékokat és késedelmi kamatokat az érintettek számláira.

A jogalkotó a hatalmas bérfeszültség és a cégeket fenyegető rendkívül jelentős mértékű kifizetések elkerülése érdekében 2023. január 1-jei hatállyal módosította a Munka Törvénykönyvét.

Az új szabály szerint a munkáltatónak nem kell napi pihenőidőt beosztania, ha a munka befejezését közvetlenül követő napra nem oszt be munkaidőt (vagyis ha „szabadnap” jön).

Emiatt a folyamatban lévő és indítható perek elsősorban a 2023 előtti időszak (az elévülési időn belüli 3 év) elmaradt pótlékaira vonatkoznak, ahol a régi szabályozás és az uniós jog harmonizációjának hiánya miatt egyértelmű a munkavállalói jogsértés.

Erősen kétségessé teszi azonban a módosítás [az Mt. 104. § (5) bekezdésének] fenntarthatóságát az Európai Unió Bíróságának hivatkozott ítélete.

A bajt (zavart) csak tetézi, hogy a jogalkotó időközben – eléggé vitatható módon – ágazati jogalkotással is kívánta a további követelések útját állni.

Mivel a Munka Törvénykönyve általános, 2023-as módosítása (amely szerint szabadnap előtt nem kell napi pihenőt adni) nem kezelte megnyugtatóan a kérdést, a jogalkotó a 2025. július 1-jével hatályba lépő törvénymódosítással (2025. évi LV. törvény) közvetlenül a Vasúti törvényt is átírta.

A 2023–2025 előtti időszakban a Vasúti törvény úgy határozta meg a vasúti dolgozók heti pihenőidejét, hogy az egyben, egybefüggően tartalmazta a napi pihenőidőt is (mely egyébként jóval hosszabb az uniós előírásnál)

Az Európai Unió Bírósága a törvénynek és a Kollektív Szerződésének ezen logikáját kaszálta el: kimondta, hogy a nemzeti jog hiába ad a minimálisnál (akár jóval) hosszabb heti pihenőt, a napi pihenőidő (11 óra) abba nem olvadhat bele, hanem az egy külön jogcím, ami a heti pihenőidőhöz hozzáadódik.

Az új (hatályos) szabályozás lényege, hogy megszűnt a korábbi „egységes” heti pihenőidő fogalma.

A napi pihenőidőt és a heti pihenőidőt így teljesen külön jogcímen nevesíti a törvény. A korábbi egybefüggő, hosszú heti pihenőket jogilag megbontották (11 + 37 = 48 óra) és kimondták, hogy a pihenőidő két jól elkülöníthető részből áll össze: 11 óra önálló napi pihenőidőből és a 37 óra heti pihenőidőből.

Ezzel a technikai szétválasztással a törvény eleget tesz az uniós bíróság elvárásának (külön számolják a kettőt), de megőrzi a vasúti vezénylés rugalmasságát, és elejét kívánja venni annak, hogy a jövőbeli beosztások miatt újabb milliárdos perhullámok indulhassanak.

Ennek megfelelően a 2025 nyara utáni időszakra a vasúttársaságok – a vasúti személyszállítás, valamint a vasúti árufuvarozás körében utazó vagy a zavartalan közlekedést biztosító munkakörben foglalkoztatott munkavállalók számára – már jogilag „golyóálló”, tiszta beosztásokat tudnak készíteni.

A már lezárult perek így (legalábbis) egyelőre kizárólag a módosítások előtti évekre fókuszálnak, azonban az sem zárható ki, hogy a bíróságok teret adnak a további / későbbi időszakra vonatkozó igények érvényesítésének is.

Szakszervezetünk továbbra is figyelemmel követi a jogalkotási és jogalkalmazási folyamatokat, tagjai számára szakmai iránymutatást és megfelelő jogi hátteret biztosít, különös tekintettel azokra, akik magukat is érintettnek tekintik ebben a jogvitában.

Update:
Időközben a munkáltató tett még egy (kétségbeesett) kísérletet, alapjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, miután álláspontja szerint a jogerős ítélet(ek) „kirívóan súlyosan sértik mind a jogállamiság és jogbiztonság elvét, mind a nemzeti önrendelkezés és szuverenitás elvét”.
Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy az nem felel meg az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságával szemben támasztott követelményeknek, és az alkotmányjogi panasz befogadását az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjaira figyelemmel visszautasította

Dr. Szabó Imre, munkajogi szakértő