Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Legkézenfekvőbb és leghatékonyabb a fény- és fél, vagy két fél csapórúddal biztosított útátjárók kialakítása!


Az útátjárókban történt események száma ugyanis - az ORFK-val közösen folytatott országos ellenőrzési akciók ellenére - nem, vagy csak az ellenőrzések idejére csökken.

Czentnár Béla, a VDSzSz Szolidaritás vezető ügyvivője dr. Kökényesi Antal, a MÁV Zrt. biztonsági főigazgatója részére írt levelében kiemelte, hogy az útátjárós balesetek közel mindegyike a közúti járművezetők felelőtlenségéből, figyelmetlenségéből, nem pedig vasúti hibából következik be. Ettől függetlenül mégis a vasúti közlekedés biztonságára süt negatív bélyeget. Továbbá az ilyen események következményei miatt (közfeltűnést kelt, súlyos sérülést, halált okoz, valamint jelentős anyagi kár is keletkezik) a megelőzésre - az ellenőrzésen és szankciókon kívül - a MÁV Zrt-nek egyéb lehetőségeket is kell találnia.

Legkézenfekvőbb és leghatékonyabb minden bizonnyal a fény és fél, vagy két fél csapórúddal biztosított útátjárók kialakítása, a korszerűsítésekhez forrást kell szerezni. Ismert számunkra is az ilyen beruházások korlátozottsága, időigényessége, de véleményem szerint eredményre vezethet néhány – tudomásom szerint eddig még nem gyűjtött - fontos adat kiértékelése, mint például a mozdonyszemélyzet hangjelzése a „Figyelj!” jelzés adásának adatai. Czentnár Béla írta, ismeretei szerint a mozdonyfedélzeti berendezés nagy pontossággal képes rögzíteni az adott jelzés idejét, hosszát, továbbá a jármű helyzete is pontosan meghatározható.

 

Kiemelte, hogy ezen adatok gyűjtése semmiképpen sem a mozdonyvezetők bármilyen felelősségének megállapítását, hanem a megelőzés hatékonyságát szolgálnák!

Egyúttal jelezte, hogy a Skoda E109 mozdonyokra vonatkozó „illetékesség-áthelyezéssel” kapcsolatos levelet megkapta Kertész Ottótól, és

már nagyon érdeklődve várom a választ, bárki is fogja küldeni, mert a Biztonsági Főigazgató által jegyzett 2018. április havi Biztonsági Tájékoztatóban vonatveszélyeztetés címszó alatt szerepel egy RK engedély nélküli „csak” 85.660 kg összsúlyú (a Skoda 88.200 kg), megengedett maximális pályaterhelést túllépő (itt is 21t) négytengelyes kocsi kisorozása Székesfehérvár állomáson.

 

Kifogásolta, hogy a Biztonsági Testület üléséről készült emlékeztetők - a korábbi gyakorlat ellenére - sajnos már nem jutnak el a VDSzSz Szolidaritáshoz.

Letölthető dokumentumok:

116-2018.pdf