Kelenföldön a munkáltató támogatja a hangosbemondó munkakör felvételét a KSZ 10. számú mellékletébe, ez is kiderült a VDSzSz Szolidaritás által kezdeményezett konzultáción!
A hangosbemondók részére ugyanis nappalos szolgálatban nem minden esetben adja ki a munkáltató a munkaközi szünetet, a kifizetés elmaradásának oka pedig az, hogy jelenleg nem szerepel a KSZ 10. mellékletében Kelenföld állomás esetében a hangosbemondó munkakör. És Pusztaszabolcson is vannak problémák.
Mint "Kelenföldön napi 45 percet ingyen dolgoznak hangosbemondó tagjaink!" című cikkünkben beszámoltunk róla, Kelenföld állomáson a hangosbemondóknak hétfőtől vasárnapig a nappalos szolgálatban elvileg kétszer lehetne kivenni a munkaközi szünetet: egyik alkalommal 20, máskor 25 perc erejéig. Erre azonban a vonatforgalom miatt nincs lehetőség,
ezt az időt a munkáltató nem fizeti ki számukra.
Így a munkavállalók a hét minden napján napközben 45 percet ingyen dolgoznak. A KSZ helyi függeléke szerint a hangosbemondóknak először 10-13 óra, illetve 14-14:30 között lenne lehetőségük kivenni a 20, illetve 25 perces munkaközi szünetet. Kelenföld állomáson azonban szinte nem telik el úgy perc, hogy ne tájékoztatná a hangosbemondó az utasokat valamilyen fontos információról.
A VDSzSz Szolidaritás egyeztetést kezdeményezett, egyúttal jeleztük: amennyiben a munkáltató nem biztosítja a helyi függelékben megjelölt időpontban a munkaközi szünetet, úgy javasoljuk tagtársainknak, hogy ne szóljanak bele a hangosbemondóba, és egyenek jó étvággyal!
A 2017. május 24-i egyeztetésen Tóth József, a csomóponti főnökség vezetője elismerte, hogy
ilyen esetek valóban előfordultak. A munkaközi szünetet abban az esetben, ha csak egy fő hangosbemondó van vezényelve, és nincs második, közbeváltó főrendelkező forgalmi szolgálattevő, a munkaközi szünetet egyben kiadni a vonatforgalom sűrűsége miatt nem lehet. Kifizetés elmaradásának oka az, hogy nem szerepel a KSZ 10. mellékletében Kelenföld állomásnál a hangosbemondó munkakör.
Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke erre reagálva javasolta, hogy ennek megfelelően módosuljon a KSZ 10. számú melléklete. Amíg azonban a KSZ 10. számú mellékletébe nem kerül bele Kelenföld állomás esetében a hangosbemondó munkakör, addig a munkáltató
a Helyi Függelékben foglaltaknak megfelelően adja ki a munkaközi szünetet, amennyiben technológiai okok miatt nincs lehetősége, úgy a ki nem adott munkaközi szünetekre rendkívüli munkavégzést számoljon el, akként tartsa nyilván. Az elszámolás visszamenőleges hatállyal értendő.
- tette hozzá a VDSzSz Szolidaritás alelnöke. Tóth József támogatta a hangosbemondó munkakör felvételét a KSZ 10. számú mellékletébe:
ezirányú, és a visszamenőleges érvényre kért elszámolásra vonatkozó kérést továbbítom a munkajog részére.
Ugyanezen a konzultáción a VDSzSz Szolidaritás alelnöke Tóth József csomóponti főnökség vezetőnek többek között elmondta, hogy a 40a vonal átépítése miatt Pusztaszabolcs állomás váltókezelői idén februárban eseménykönyvben rögzítették a munkavégzésüket nehezítő, a forgalom biztonságát veszélyeztető problémákat. (Ide kattintva a jegyzőkönyvet elolvashatod - a szerk). A feljegyzésükre érdemi választ nem kaptak, intézkedést nem tapasztaltak. A vonal többi forgalmi munkavállalója hasonló problémáról számolt be - szögezte le Bárány Balázs.
Tóth József úgy nyilatkozott, hogy az említett eseménykönyv tartalmát ismeri, a vonal átépítésével kapcsolatos többletfeladatok ismertek. Mint a munkáltató képviselője hozzátette:
A forgalmi csomóponti főnökség létszámhelyzete miatt plusz létszámot biztosítani nem tudunk. Többletdíjazás megítélése, kifizetése nem kompetenciám.
A munkavállalók az alábbi eseménykönyvi bejegyzést tették még februárban:
Állomásfőnök asszonynak helyben!
Pusztaszabolcs állomáson váltókezelői őrhelyen indokolttá vált a szolgálat megerősítése!
Forgalmi okok: Az utasításszerű munkavégzés feltételei nem tudnak teljesülni a jelenlegi és jövőbeli vonatforgalom és tolatások megemelkedése miatt. Főbb pontok: körzetbejárás /nincs idő/, vágányút beállítási idők, vonatfogadás, vonatok körözése, napló időszerű vezetése!Munkavédelmi szempontok: szolgálatonként szabályos munkavégzés mellett 600-800 közti emeltyűállítás. Ez "szokás" erővel állítható váltóknál magas fizikai terhelés! Célszerű lenne az emeltyűk állításán javítani, és ezt mérésekkel igazolni!
Kérjük, vegye figyelembe indokainkat és intézkedjen.
