Szignálás, aláírás: hányadán is állunk a bérmegállapodással?
A megállapodásban rögzített bérfejlesztéseket a márciusi bérekkel fizetik ki január elsejéig visszamenőlegesen. Február 21-én folytatódott Németh Zsolt tagtársunk pere is, összefoglaló.
Mint arról beszámoltunk, a február 22-i VÉT-ülésen szignáltuk a MÁV-csoportra vonatkozó, három éves bérintézkedésről szóló megállapodást - foglalta össze videónkban Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezetek és a MÁV között az egyezség teljeskörűen létrejött a MÁV-csoport vállalataira - ezeket a megállapodás mellékletei tartalmazzák.
A megállapodást akkor írják alá a felek, amikor az ezzel kapcsolatos kormányhatározatot már kihirdették, hiszen a bejelentésen kívül hivatalos formát még nem öltött a döntés. Ezt követően a tulajdonosi jogokat gyakorló tárca a formai követelményeknek eleget téve felhatalmazza a MÁV Zrt. vezetését az aláírásra. Ez azonban ne hagyjon kétséget senkiben: pusztán a formai követelményeknek kell eleget tenni, mindössze erről szól az időbeli csúszás.
Bárány Balázs videónkban elmondta: a megállapodásban rögzített bérfejlesztések a márciusi bérekkel jelennek meg - értelemszerűen visszamenőleges hatállyal, január elsejétől számítottan.
A február 22-i VÉT-ülésen kijelentettük: fontosnak tartjuk, hogy a MÁV vállalatcsoportnál lehetőleg olyanok vezessenek munkatársakat szállító gépjárművet, akiknek hivatásos jogosítványa van, illetve rendelkeznek a személyszállításhoz elengedhetetlenül szükséges PÁV II-es alkalmassági igazolással.
Ez annál is inkább aktuális követelés, hiszen egy tagtársunk a közelmúltban tragikus közlekedési baleset áldozata lett a munkavégzése során egy munkatársa által vezetett kocsiban. Szeretnénk, ha ez nem ismétlődne meg.
Február 21-én folytatódott Németh Zsolt tagtársunk pere, akit a MÁV-Start júliusban azonnali hatállyal bocsátott el - pusztán azért, mert Zsolt karakán módon tartotta magát a Kollektív Szerződésben foglaltakhoz, és nem volt hajlandó a létszámnormát felrúgva a vonatot kérésre - és nem utasításra - továbbítani. Ezt csak akkor vállalta volna, ha pótolják a hiányzó jegyvizsgálóját, illetve - jegyvizsgáló hiányában - a szerelvényt a KSZ-ben rögzített darabszámú kocsival kell csak továbbítania. Azt reméljük, hogy a következő, április 4-i tárgyaláson a bíróság elsőfokon jogot és igazságot szolgáltat.
Ismeretes: szignáltuk a bér- és az együttműködési megállapodást! Mint arról beszámoltunk, az aláírásra azonban csak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "források biztosításával történő jóváhagyása" után kerülhet sor. A munkáltató a 2017. február 22-i VÉT-ülésen tájékoztatott arról, hogy - mint arról korábban beszámoltunk - a kormány jóváhagyta a MÁV Zrt. által beterjesztett, szakszervezetekkel közös bérfejlesztési javaslatot.
A munkáltató és a szakszervezetek szignálták a bérmegállapodást, utóbbi - és a MÁV-csoport valamennyi társaságára irányadó mellékletei - aláírására azután kerülhet sor, hogy a MÁV-csoport megkapja a tulajdonosi jóváhagyást. A munkáltató vállalta, hogy ezt követően a lehető leggyorsabban végrehajtja a leendő bérmegállapodásban foglalt intézkedéseket.
