Nálunk minden
a vasutasokról szól!

A Vakok Állami Intézete felháborítónak tartja Mészáros tettét


Először elkobozta a sonkás, szalámis zsömléket a vasutastól, akit utána kirúgott. Majd a szolgálati vezető a "jóságos főnök úr" szerepében tetszelegve, jóízűen megetette a zsákmányt munkatársaival. A kettős mércével alaposan ellátott jogkörgyakorló kitüntetést is kapott, no, nem ezért. A Blikk által felkapott ügy főszereplője az a Mészáros András, aki nemrég a MÁV lapjában még azzal dicsekedett, hogy vizsgáló főkalauzként jegyvizsgálókat buktatott le azzal, hogy vak utasnak tettette magát. Az ügyről megkérdeztük a Vakok Állami Intézetének igazgatóját is, aki felháborítónak nevezte a vakság imitálását.

Mészáros András, a MÁV Utasellátó Központjának vezetője kedvesen anekdótázik a Vasutas Magazin idei 16. számában arról, hogyan buktatott le állítása szerint "zsebre" dolgozó jegyvizsgálókat. Idézzük.

"Egyszer a fővizsgálói karszalag fölé kabátot vettem fel, s fehér bottal, sötét szemüveggel leültem, és figyeltem a jegyvizsgáló kolléga munkáját. Láttam, ahogy az egyik utasnak nem adott jegyet, ám eltette a pénzt, majd elment a helyszínről. Utánamentem, még mindig a fehér bottal a kezemben. Aztán levettem a kabátot, alóla elővillant a karszalag, feltoltam a sötét szemüveget, majd szigorúan ránéztem a jegyvizsgálóra. Teljesen ledöbbent, és rögtön elismerte a vétkességét."

A cikkrészlettel kapcsolatban szakszervezetünk megkereste Szabóné Berta Irént, a Vakok Állami Intézetének igazgatóját, aki interjút nem kívánt adni az ügyben, mindenesetre felháborítónak nevezte a munkáltató eljárását:

"Felháborítónak tartom, hogy vakságot imitál bárki, bármilyen célból is!
Mindezzel együtt azonban nem tartom szerencsésnek a látássérült embereket, az ő ügyüket - helyzetüket, ilyen jellegű ügybe belekeverni.
Tekintettel a fentiekre nem kívánok interjút adni."

A Blikk által most megszellőztetett történet Mészáros személyiségének másik oldalát mutatja be. A szendvicsügy azzal kezdõdött, hogy a MÁV egyik külföldi járatán szolgálatot teljesítõ utaskísérõ elfogadott néhány zsömlét a jólelkû és jóllakott utasoktól. Balszerencséjére azonban egy belsõ ellenõrzésen lebukott a szolgálati táskájába rejtett sonkás, szalámis zsömlékkel és tasakos kávéval.

A vasutastól - akinek egy éve volt a nyugdíjig - elkobozták a szendvicseket, és azonnal kirúgták. A falatok azonban Mészáros Andrást, a MÁV Utasellátó Központjának vezetőjét is kísértésbe vitték: a szendvicsekkel megkínálta kollégáit is. Ezt követően döbbent rá arra, hogy el kell tüntetni a bizonyítékokat, ezért Megsemmisítési jegyzőkönyvet vett fel, amely a feljelentés szerint azonban csak a szendvicsek elfogyasztása után készült el. Akkor most ki is lopott valójában? 

A rendõrség nyomoz az ügyben.

[Olvasd el a Blikk lap alján mellékelt, "Szendvics vitte bűnbe" c. tegnapi cikkét is! Mellékeljük a Vasutas Magazin hivatkozott oldalát is - a szerk.]