Nálunk minden
a vasutasokról szól!

MÁV Pályaműködtetési Zrt. KMvB Hírlevél


Beszámoló a MÁV Pályaműködtetési Zrt. és a MÁV Személyszállítási Zrt. KMvB együttes üléséről.

Elsőként Vasas Zsolt a MÁV Pályaműködtetési Zrt. KMvB elnöke köszöntötte a jelenlévőket és mutatkozott be. Ezt követően a MÁV Személyszállítási Zrt. Központi Munkavédelmi Bizottság elnöke Nemes Zsolt megköszönte az együttes ülésre vonatkozó kezdeményezést, majd a KMvB tagok összetételéről, a szervezet működéséről ejtett néhány szót. Többek között szó volt a Bizottság és a Munkáltató kapcsolatáról, ami az utóbbi években folyamatosan javult. Például a közbeszerzéseknél a Munkavédelmi Bizottság véleménye mindig ki van kérve, függetlenül attól, hogy esetlegesen az munkavédelmet nem érinti, ez korábban nem így működött. Továbbá nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a tagok iskolarendszerű képzésben részesüljenek, melyhez a munkáltató a biztosítja a feltételeket. A cél, hogy a munkavédelmi képviselők ne csak a jogukkal és kötelességükkel legyenek tisztába, hanem azokkal az összefüggő szabályokkal is, ami alapján megfelelően el tudják látni a munkájukat. Majd ezt követően a munkavédelmi képviselők és állandó meghívottak személyes bemutatkozása történt meg mindkét vállalatcsoportnál.

A következő napirendi pontban került meghirdetésre a MÁV-Csoport Középtávú munkavédelmi programjának előkészületei, mellyel kapcsolatban a meghívottak: Hegyi Zsolt MÁV Zrt. vezérigazgató Úr, Dr. Nemeskéri-Kutlán Endre Jog-és Portfólióirányítás Főigazgató úr valamint Dr. Tura Szvetlána Humánerőforrás Főigazgató Asszony volt. A KMvB elnök urak előzetesen egyeztetek a MÁV Zrt. Vezetőségével, akik arra kérik a jelen lévő Munkavédelmi bizottságokat, hogy fogalmazzanak meg konkrétumokat ebben a témában és az összeállított kérdéseket a megküldést követően egy későbbi, előre egyeztetett ülésen fogják megválaszolni.

A továbbiakban az ülésen mindkét munkavédelmi bizottság részéről kérdések fogalmazódtak meg, hogy melyek azok a legfontosabb munkavédelmi és munkakörülményt javító intézkedések amelyről a MÁV Csoport vezetőségét meg kellene kérdezni. Hogyan, milyen formában legyen összeállítva a kérdéssor. Általánosságban több szervezetet és munkacsoportot érintően vagy tételesen kimutatva.

Ami biztos, hogy minden karbantartás, javítás és beruházás a források meglétén múlik.

Közös cél és közös pont, olyan program megfogalmazása, ami kivitelezhető és végrehajtható legyen. Mindkét elnök úr kéri, hogy a munkavédelmi képviselők állítsák össze azokat a legfontosabb munkavédelmi kérdéseket és munkakörülményt javító intézkedéseket, melyekről a MÁV Zrt. vezetőségét meg tudjuk kérdezni.

Továbbá Vasas Zsolt a MÁV PM Zrt. KMvB elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a kommunikációs igazgatósággal egyeztetést folytattak a munkavédelmi ülésekről készített emlékeztetők, hírlevelek megjelenésével kapcsolatban. A kivitelezés még folyamatban van, de valószínűleg a Vasutas Magazinban kapnak helyet mind a KMvB és helyi MvB mind a KÜT és helyi ÜT ülésekről készült munkavállalókat érintő dokumentumok.

További napirendi pontban a Forma-és munkaruha élő és folyamatban lévő beszerzésekről, a 2025. évi igénylések állásáról és minőségi kifogásokról hallgattuk meg Suha Péter MÁV SZK Logisztikai főigazgató Urat és Fazekas Attila Anyaggazdálkodási igazgató Urat.

Főigazgató úr bemutatkozása után elmondta, hogy 2025. év elejétől van a vállalatnál. Sajnos a forma és munkaruhák, valamint a védőcipők terén nem állt jól a cégcsoport. Kifogyóban voltak a raktári készletek, a hosszadalmas közbeszerzési eljárásokat akkor kellett elindítani. A további beszámolót Fazekas Attila Anyaggazdálkodási igazgató úrtól hallgattuk meg. Igazgató úr a kérdéskörre vonatkozóan összeállított prezentációt az ülést követően megküldi a bizottságok részére. A bizottság tagjaival az alábbiakat osztja meg: 6 céggel van élő szerződés a forma és munkaruhák beszerzésére vonatkozóan, a célérték közel 8,1 Milliárd Ft. Folyamatban lévő közbeszerzési eljárás a munkaruhára, valamint biztonsági- és védőlábbelikre 4 db van, melynek értéke közel 1,7 Milliárd forint. A védőlábbelik beszerzése valószínűleg 2026. februárra várható. Védő- és biztonsági lábbelik igénylése 2025-ben 15.000 db volt, mely 250 milliós tétel, ebből még 4500 db a nyitott igény (90 millió Ft értékben). A 2025. évi igénylések rögzítésére vonatkozóan -mely a PKR rendszerben történik-, augusztus hóban kezdtük el, a rögzítés már közel 92%-os készültségen van. Közel 35.800 fő jogosult és 33.000 db rögzítésnél járunk. Ahogy érkeznek a beszállítások, úgy kerülnek kiosztásra a ruhák, tehát ez folyamatosan zajlik. Terveink szerint 2026 márciusra az igényjogosultak 85%-a, májusra pedig 100%-ban megkapja mindenki az igénylésének megfelelő munka- és védőruházatot, valamint a lábbelit.

A továbbiakban a rendszerben lévő mérettáblázat nem megfelelőségével, a ruhák minőségi kifogásával, a próbahordást követő megállapításokkal, a munkaruhák kombinálhatóságával, a tartalék munkaruhák rendelkezésre állásával és a garanciális feltételekkel kapcsolatban merültek fel kérdések. Mivel sok a probléma a rendszerrel illetve azon belül az igénylésekkel kapcsolatban, így többen szorgalmaznák a ruhaszertárak visszaállítását is. Főigazgató úr szerint, azon dolgoznak, hogy a vállalatcsoport minden dolgozója a méretének legmegfelelőbb és munkaköréhez szükséges munka- és védőfelszereléseket kapja meg. Azonban ehhez feltétlen szükséges az igénylést leadó dolgozók valamint a raktárakban dolgozók szoros együttműködése is.

Új igényként merül fel a forgalmi szolgálattevők piros tányérsapkájának esőzés esetén olyan huzattal történő bevonása, ami a sapka átázás elleni védelmét biztosítja. Kérjük erre vonatkozóan a lehetőségek vizsgálatát és a megoldást.

Az egyebekben az egyik tagunk jelezte, hogy a MÁV-csoport honlapján nincs a forgalomban lévő Volánbusz esetleges műszaki hibájával kapcsolatos bejelentési lehetőség, elérhetőség megadva.

Vasas Zsolt KMvB elnök