Elhunyt Gaskó István
Vitathatatlan érdemei vannak szakszervezetünk történetében: saját bevallása szerint ő írta az alapszabályt, ő találta ki a nevünket, és ő vezette le az alakulóülést is 1989-ben. A régebbi generáció még fel tudja idézni az MTV Napkelte c. műsorát, ahol időről-időre mindig megjelent, általában bértárgyalások, sztrájkok környékén. Persze, az összes beszélgetős műsorban feltűnt, de a Napkelte valahogy mintha előkelőbb helyen lett volna számára mind közül: például a Kinn, padon rovat vendégeként mindig állta a neki szegezett izzasztó kérdéseket: Gaskó Istvánt nem lehetett a kamerák, mikrofonok előtt sarokba szorítani. Lehetett szeretni, lehetett utálni, de az biztos, hogy nevéhez egy egész ország viszonyult valamilyen módon. És ez a név sokáig egyet jelentett a VDSzSz-szel, bár utóbbi többször megváltozott: VDSzSz, VDSzSz MÁV Rt. és VDSzSz Szolidaritás. De változott ő is. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a VDSzSz Szolidaritás Küldöttgyűlése nem szavazott neki bizalmat: Gaskó István 2015-ig volt szakszervezetünk elnöke. Emlékét megőrizzük.
Búcsúzóul álljon itt egy idézet. Szakszervezetünk megalakulásának 25. évfordulójára kiadott könyvben így emlékezett a kezdetekre:
"1989-ben négy utazó kopogtatott be a LIGÁ-hoz: Kovács Mihály, Kalmár Tibor, Papp Gábor és Zentai Gy. László. A LIGA jó viszonyban volt az MSZDP-vel, személy szerint velem is, hiszen egy helyen volt a központunk, és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain is találkoztunk. Én akkoriban még a Szociáldemokrata Párt alelnöke voltam. Tudták rólam, hogy vasutas vagyok, így kapcsolatba léptem velük, megkerestem őket. Ők próbáltak valami kiutat találni az akkori pártállami keretek közül, és eleinte egy önsegélyező szervezetet akartak létrehozni. Felbíztattam őket, hogy önsegélyező szervezet helyett inkább egy szakszervezetet hozzunk létre: a VDSzSz-t. Végül kötélnek álltak. A szervezkedés 1989 tavaszán indult. Kezdetben túl sok szerepet nem vállaltam, hiszen az MSZDP alelnökeként nem akartam a szálakat keverni. De amiben csak tudtam, segítettem a szakszervezet megalakulását, így például én írtam az alapszabályt, én találtam ki a nevet, és 1989. szeptember 30-án én vezettem le az alakulóülést. Hozzám fordulhattak azok, akik úgy döntöttek, hogy részt kívánnak venni az alakulóülésen, és ezt előre jelezni akarták. Többek között a vasútüzemi szolgálati telefonszámom volt megadva tájékozódási pont gyanánt. Mondanom sem kell, hogy ez a munkáltatónak is feltűnt. De Csárádi János nagyon toleráns volt velem, érdeklődéssel figyelte a fejleményeket, de nem akadályozta a ténykedésemet. Ők négyen nagyon lelkes fiatalok voltak, és 1989-ben felvállalták a faltörő kos szerepét. Ez annyiban érdekes, hogy nem a vasúti értelmiséget reprezentálták, hanem inkább a forgalmi utazószemélyzetet, hiszen mind a négyen jegyvizsgálók, fővizsgálók, vonatvezetők voltak. Az utazók egyébként mindig ilyen rebellisek voltak: jöttek-mentek a hálózaton, összeszedték az információkat, és terjesztették a hálózaton. Szabadabbnak tekintették magukat, mint azok, akik például oda voltak láncolva a rendelkező asztalhoz, vagy a műhelyben a satupadhoz. Az országot járva azt tapasztalták, hogy a vasutas társadalom is szeretne valami újat. A SZOT tagjaként működő Vasutasok Szakszervezete arra sem volt alkalmas, hogy egyáltalán érzékelje a munkavállalói érdekeket: a Párt előszobájaként működött, ahogy ez elő is volt írva a szakszervezeti tagkönyvben. Ezt a vasutasok kevesellték. Elég erős ellenállás volt tapasztalható a VDSzSz megalakulásával szemben, és bizony még a működése kezdetén is azt hajtogatták az akkori vezetők, hogy a VDSzSz-szel még csak szóba sem szabad állni, csak a VSZ-szel. Gondolom, azt remélték, hogy visszajön a kommunizmus, és attól féltek, hogy bűnül róják fel nekik, ha nem így cselekednének. Az akkori vezetésnek volt jó néhány barátságtalan lépése velünk szemben."
