Válaszolt Lázár János a VDSzSz Szolidaritás és a VSZ közös felvetésére: nincs veszélyben az egyes kocsi fuvarozás állami támogatása - és ezáltal kétezer vasutas munkahelye
Március végén sürgette a VDSzSz Szolidaritás a VSZ-szel közösen az egyes kocsi vagy más néven szórt küldeményes vasúti fuvarozás idei állami támogatásának folyósítását, ennek hiányában ugyanis komoly foglalkoztatás krízis alakulna ki a támogatásban részesülő kilenc vasútvállalatnál - köztük az RCH Hungariánál is.

Halasi Zoltán és Meleg János, a két szakszervezet elnökei azért fordultak a miniszterhez, mivel az egyes kocsi fuvarozás esetleges megszűnése közel kétezer vasutas - többségében szakszervezeti tagok - mozdonyvezetők, tolatásvezetők, kocsirendezők, karbantartók, forgalmi szolgálattevők, kocsivizsgálók, adminisztrátorok megélhetését veszélyezteti: ezernyi család kerülne egyik napról a másikra kilátástalan helyzetbe.
A két szakszervezet vezetői emlékeztették Lázár János minisztert arra, hogy az egyes kocsi teherfuvarozás megszűnésével nem csak munkahelyek szűnnének meg, hanem fokozódna a közúti forgalom - ezáltal pedig a környezetszennyezés, ráadásul az adófizetők pénzéből felújított vasúti infrastruktúra is kihasználatlan maradna.
Lázár János ÉKM-miniszter válaszában biztosította szakszervezetünket arról, hogy az idei támogatási szerződés megkötése adminisztratív okok miatt váratott magára. Mint írta:
"A vasúti egyes kocsi fuvarozás állami támogatási programja 2021 óta folyamatosan működik, és bár mélyen átérzem a munkavállalók sorsa és a foglalkoztatás iránti aggodalmukat, az, hogy még nem került megkötésre a 2025. évre a Támogatási szerződés, csupán természetes adminisztratív okokkal magyarázható."
Lázár János tájékoztatott arról, hogy a forrás biztosítása "már folyamatban van" az Energiaügyi Minisztérium zöld forrásából, ezt követően
"kerülhet megkötésre a Támogatási szerződés, majd annak folyosítása a lebonyolító számára és a kifizetés a résztvevőknek."