Bowling és darts: Hagyományteremtő VDSzSz Szolidaritás Nőnap Debrecenben!
Március 8-án a debreceni Stationban rendeztük meg hagyományteremtő céllal az első területi VDSzSz Szolidaritás Nőnapi rendezvényünket, amin szakszervezetünk Debrecen Területi Szervezetéhez tartozó tagcsoportjainak hölgy tagjai és meghívott vendégei vettek részt, akik bowling-pályákon és darts-tábláknál mérték össze tudásukat.

A közel 50 résztvevő nagyon jól érezte magát, örömmel találkoztak a rég látott kollégák egymással. Vidám beszélgetések, hangos nevetések, egy-egy sikeres dobás, gurítás alkalmával vastapstól és ovációtól volt hangos a játékterem. A kétórás szoros küzdelem után a vendégek elfogyasztották az előre megrendelt többféle pizzát, üdítőt, kávét.
Az ebéd után László Gábor területi vezető ügyvivő és helyettese, Lévai Zsolt, kiosztották az első három bowling és darts versenyzőnek járó ajándékcsomagot, illetve az okleveleket. Az ajándékcsomagokat a VDSzSz Szolidaritás Központ ajánlotta fel, a központ részéről Diamant Tünde szakértő, a Felügyelő Bizottság elnöke vett részt rendezvényünkön.
Senki nem távozott üres kézzel, a VDSzSz Szolidaritás Debrecen Területi Szervezet nevében minden hölgyet egy-egy ajándékcsomaggal lepett meg László Gábor és Lévai Zsolt.
A rendezvény végén mindenki jókedvűen indul haza azzal az elhatározással, hogy Nőnap alkalmából jövőre újra találkozunk!
VDSzSz Szolidaritás Debrecen Területi Szervezete