Évek óta tanúi vagyunk annak a folyamatnak, amit a munkaügyi jogalkotásban és a - bíráskodásban is egyaránt tapasztalunk, azaz a méltányosság helyébe a munkáltatói érdekek képviselete lépett.

A jelenleg hatályos, a 2008-as pénzügyi-gazdasági depressziót követő válságkezelés termékeként elfogadott, neoliberális munkatörvény arra a téves következtetésre épített, hogy a munkaviszonyban a felek egyenrangúak. Ja, nem.
A törvény elfogadását követően némi reményt csak az keltett bennünk, hogy majd a jogfejlesztő bíráskodás ezt kedvező irányban alakítja. Ja, nem.

Ezzel szemben – néhány üdítő kivételtől eltekintve – azt tapasztaljuk, hogy az eljáró bíróságok, különösen a Kúria, már régen nem a gyengébb fél érdekét tekintik védendő értéknek, hanem a könnyebb ellenállás irányába végzik (vagy el sem végzik) munkájukat.
Ebben a sanyarú helyzetben – meglepő módon – az Alkotmánybíróság húzott váratlan lapokat. Az egyik ilyen figyelemre méltó, igaz vitatott, ítéletet a pihenőidő kérdésében hozta.

A napokban egy újabb – a szűk szakmai elitben valószínűleg ellenérzéseket keltő – döntés született az alapjogok védelmét ellátó testületben.
Néhányan már jó ideje célkeresztbe vontuk azt az Mt. módosítást [55.§ (1)], mely kimondta, hogy nem jár díjazás (távolléti díj) abban az esetben, ha a munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan, de egyébként nem keresőképtelen munkavállaló munkakörének ellátására (akár ideiglenesen is) nem alkalmas.
Ebben az összefüggésben – némi csúsztatással – magam gyakran hivatkoztam Pál apostol gondolatára (tesszaloniki hívekhez írt második levél), mely úgy szól, hogy „aki nem akar dolgozni, ne is egyék”.

Az Alkotmánybíróság – ugyan egy más, az egyenlő bánásmód követelményéből levezetett követelményből vezérelve – most kimondta, hogy „a munkavállalónak az adott munkaköre ellátására egészségi okból való alkalmatlansága esetén a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége változatlanul fennáll”.
A testület ezzel, az egyébként egyhangú döntésével – megsemmisítette a Munka Törvénykönyve hivatkozott szövegrészét, és alkotmányos követelményként kimondta: a munkáltató köteles továbbra is munkát adni annak, aki egy bizonyos munkakört egészségi okból már nem tud betölteni.

Csak remélni tudom, hogy ez a követelmény idővel más jogintézmények (lásd jogellenes munkaviszony megszüntetés) esetében is teret nyer.

Dr. Szabó Imre