Nálunk minden
a vasutasokról szól!

RCH: létrejött a bérmegállapodás


A Rail Cargo Hungaria menedzsmentje, valamint a szakszervezetek, a VDSzSz Szolidaritás, a VSZ, az MTSZSZ és a MOSZ több hetes tárgyalássorozat eredményeként írták alá december 13-án a bérintézkedésekről szóló megállapodást.

RCH: létrejött a bérmegállapodás

Az idei évben több HR stratégiai kérdésben állapodtak meg a felek, amelyek segítik a Rail Cargo Hungaria munkaerőpiaci versenyképességének növelését, és hozzájárulnak a hatékony szervezeti működéshez. Ezen intézkedések: a szenioritáson alapuló bértáblák fokozatos leépítésének megkezdése, a differenciált bérfejlesztés bevezetése a szakértői munkakörökben – melyekről az alábbiakban részletes tájékoztatást adunk. Ezen reformokkal a felek igyekeznek lekövetni a generáció-váltásból eredő – munkáltatókkal szemben az új generáció által támasztott – elvárásokat, továbbá növelni a munkavállalói motivációt.
A feleknek a gazdasági nehézségek, recessziók – melyek az RCH-t sem kímélik – időszakában sikerült megállapodniuk, amely miatt jelen bérmegállapodás kiemelkedőeredményt jelent.

Alanyi jogú és differenciált alapbérfejlesztés

Az RCH-ban a 6-14 MMK-ba sorolt munkavállalók esetében 7% mértékű alanyi jogú alapbérfejlesztés valósul meg. A bérintézkedés december 1-jei hatállyal lép életbe.
Az RCH-ban a 15-17 MMK-ba sorolt munkavállalók esetében az alapbérfejlesztés az alábbiak szerint történik.
A 15-17 MMK-ba sorolt munkavállalók esetében az alanyi jogú alapbérfejlesztés mértéke 5%, míg további 2%-nak megfelelő szervezetarányos bértömeg a munkáltatói jogkörgyakorló döntése alapján kerül felosztásra (differenciálás). A differenciálás az adott szervezeten belüli bérfeszültség feloldását, csökkentését célozhatja. Az 5% mértékű alapbérfejlesztés december 1. napjától kerül végrehajtásra, míg a munkáltatói jogkörgyakorló döntésének megfelelő differenciált bérintézkedés 2025. január 1-jei hatállyal valósul meg.

December 1-jétől a munkaköri kategóriákhoz rendelt új alapbérminimumok:

  • Az új alapbérminimumra történő átállás 2024. december 1-től kötelező,
  • A pályakezdő diplomások minimális alapbére 2024. december 1-től 550.000
    Ft/hó.

Az egyes munkakörökre vonatkozó speciális bértáblák változása

Az RCH és az aláíró szakszervezetek a 2024. évre tavalyi évben kötött bérmegállapodásban megegyeztek, hogy az RCH munkaerőpiaci versenyképességének megőrzése érdekében az egyes munkakörökhöz meghatározott, szenioritáson alapuló bértáblákat fokozatosan átalakítják. Ezen vállalás eredményeként a speciális bértáblák alsó, 0-5 év közötti idősávja eltörlésre kerül. Az ebbe a szolgálati idősávba tartozó kollégák december 1-től a magasabb, 5-10 év közötti szolgálati idősávba kerülnek át. Erre az intézkedésre az RCH 1% mértékű bérfejlesztésnek megfelelő összegű bértömeget fordított. Az intézkedés célja a fiatalok bevonzása, a bértáblás munkakörök attraktívabbá tétele.

Az új bértáblák a következőképpen alakulnak:

Év végi bónusz

A bérmegállapodásban a felek megállapodtak az év végi bónusz juttatás feltételrendszeréről és mértékéről, amely bruttó 150.000 Ft/fő egyszeri juttatást jelent. A kifizetésre minden olyan 6-17 MMK-ba sorolt munkavállaló jogosult, aki a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel 2024. június 30-án és 2024. november 30-án egyaránt munkaviszonyban állt. Az összegek kifizetésére a munkáltató legkésőbb 2024. december 20-ig vállalt kötelezettséget.

VBKJ-rendszer

A VBKJ keretösszege 2025. évre változatlanul évi 450 000 Ft/fő, a választható elemek köre változatlan. Az egyes juttatásokra vonatkozó részletes szabályok a jövő évi VBKJ-utasításban kerülnek kidolgozásra.

Nyugdíj- és egészségpénztár-tagdíj kiegészítés

A megállapodás rögzíti az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve egészségpénztári tagdíjkiegészítés mértékét, a jogosultságok és az igénybevétel feltételeit. A nyugdíjpénztári tagdíjkiegészítés mértéke továbbra is az aktív jogosultsággal rendelkező munkavállalók havi bruttó alapbérének 3,5%-a, míg az egészségpénztári tagdíjkiegészítés mértéke 1%. A munkáltató természetesen a pénztári tagsággal rendelkező kollégák számára biztosítja ezen juttatást egy nyugdíjpénztári és egy egészségpénztári tagság után.

Az RCH további vállalásai

A munkáltató korrekciós alapbérfejlesztésre (max. 2%) vállalt kötelezettséget, amennyiben a pénzügyi eredményei a bérmegállapodásban meghatározott mutatószámokat elérik.

A munkáltató továbbá egyszeri kifizetés teljesítését vállalta a 2025. évi Vasutasnap alkalmából, amennyiben az elfuvarozott árutonna várható mennyisége az 1-6 havi eredmények alapján eléri az éves 22 millió tonnát.

A munkáltató arra is kötelezettséget vállalt, hogy amennyiben 2025. január 1-jétől vizsgálva a KSH által közzétett havi tény inflációs ráta átlaga eléri a 4%-ot, haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez a szakszervezetekkel a reálkeresetek értékének megőrzése érdekében.

A munkáltató és az aláíró szakszervezetek kötelezettséget vállaltak, hogy a megállapodásban foglaltakon túl tárgyalásokat folytatnak a társaság gazdasági lehetőségeinek függvényében a további bérintézkedésekről, a szenioritáson alapuló bértáblák átalakításának folytatásáról.

A felek a 2025. évi Törzsgárda juttatást az alábbi emelt összegekben állapították meg:

Szolgálati idő (év) 2025. január 1-jétől egyszeri jutalom bruttó összege (Ft)
20 év 50 000 Ft
25 év 60 000 Ft
30 év 70 000 Ft
35 év 80 000 Ft
40 év 90 000 Ft
45 év 110 000 Ft