Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Kezdeményezésünkre fontos konzultációra került sor a forgalomnál a pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes és a forgalmi igazgató részvételével!


A gyengített önállósító, az időszakos vizsga tesztkérdések, a forgalmi vizsga tananyagának csökkentése, és az egyperces késések kezelése (FOR) szerepelt a napirenden.

Kezdeményezésünkre egyeztetésre került sor a pályaműködtetési vezérigazgató-helyettessel és a forgalmi igazgatóval. Több kérdéskört is érintettünk, ezek közül az első a gyengített önállósító volt. A megbeszélésen elmondtam, hogy véleményem szerint a 2018-ban bevezetett gyengített önállósító egy rossz útiránynak bizonyult, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a munkáltatói jogkörgyakorlók a gyengített önállósítóval rendelkező kollégákat erősebb önállósító vizsgára iskolázzák be. Több tagtársunk is megkeresett minket, mivel nem szeretnének nekifutni az erősebb önállósítónak, mert félő: ha nem sikerül, akkor a gyengébb önállósító vizsgájukat is elveszíthetik, ami számukra már egzisztenciális kérdés. Az igazgató felvetésünkre elmondta, hogy nem kell a teljes önállósító vizsgából vizsgázniuk, hanem különbözeti vizsgát kell majd tenniük.

Tolmácsoltam azon tagtársaink kérését is, akik esetében a munkakörük betöltéséhez nem szükséges az erősebb önállósító vizsga letétele, emiatt kezdeményezték, hogy ne is kelljen ebből vizsgázniuk. Az igazgató megvizsgálja ennek lehetőségét.

Az egyeztetésen az időszakos vizsgatesztkérdések is napirendre kerültek: bonyolult, hosszú, néha érthetetlen tesztkérdésekről van szó. A megbeszélésen a munkáltató jelezte, hogy a Forgalmi Igazgatóság munkatársai dolgoznak a tesztkérdések egyszerűsítésén, illetve azon, hogy azok csak az adott munkakört érintő kérdésekből álljanak, folyamatosak az egyeztetések a KTI-vel ezzel kapcsolatban.

A megbeszélésen szóba került a forgalmi vizsga tananyagának csökkentése is. Pozitívan értékeltük, hogy a tolatásvezető, kocsirendező munkakörökben már az új tananyag szerint vizsgáznak leendő kollégáink. Jó hír, hogy a munkáltató kilátásba helyezte további munkakörök forgalmi vizsga-tananyagának csökkentését is, ilyenek például a forgalmi szolgálattevő és váltókezelő munkakörök.

A forgalmi igazgató tájékoztatott arról, hogy egy pilotprojekt zajlik a MÁV hálózatán , ami négy vonalat érint, többek között a 120-as és 2-es vonalakat. Lényege, hogy a személyzetnek a 3 percen belüli késéseket nem kell kezelnie. Bízunk benne, hogy ez a projekt pozitívan zárul, és hálózati szintre ki lehet majd terjeszteni.

Novák Viktor, MÁV társasági vezető ügyvivő