Nem zárkózik el a MÁV az ünnepnapi munkavégzésben résztvevők többletdíjazásától, de ez a munkáltató szerint a bérmegtakarítás mértékén múlik
A MÁV-Startnál a december 19-i VÉT-ülés nyomán változott az ünnepnapokra eső szolgálatok díjazása és az elszámolási időszak is. Szakszervezetünk ugyanakkor szorgalmazta a december 18-i MÁV-os VÉT-ülésen, hogy a MÁV-Starthoz hasonlóan a MÁV is részesítse többletdíjazásban az ünnepnapi munkavégzésben résztvevő munkavállalóit. Steininger Zsolt elmondta, hogy társaságonként eltérő lehetőségek állnak rendelkezésre. Kiemelte, hogy a MÁV évközben többször teljesített egyedi bérintézkedéseket (például a mérnökök valamint az 1-es vonal felújításában résztvevők esetében), ugyanakkor megígérte: amennyiben marad bérmegtakarítás az évvégére, teljesíti javaslatunkat.
A MÁV-Startnál a VÉT-ülés nyomán a díjazás mértéke 30.000 Ft/fő/szolgálat összegre emelkedett a korábbi 25.000 Ft szolgálatonkénti díjazás helyett, míg az elszámolási időszak már december 24-én 0 órától kezdődik - a munkáltató által eredetileg javasolt 18 óra helyett. A pótlék kifizetése egy összegben, 2024. januárban hóközi kifizetéssel valósul meg. A karácsonyi pótlékra részben vagy egészben az alábbiakban felsorolt időszakokba eső szolgálatot teljesítő munkavállalók jogosultak:
- 2023. december 24-én 00:00 – 24:00;
- 2023. december 25-én 00:00 – 24:00;
- 2023. december 26-án 00:00 – 24:00
További jogosultsági feltétel, hogy a munkavállaló
- a hatályos SZMSZ szerinti végrehajtási szintű szervezeti egységekben, illetve az Értékesítési rendszermenedzsment szervezetnél, 6-17 MMK-ban, vagy
- a vizsgáló főkalauz, gépészeti vonalellenőr munkakörcsoportban, vagy pedig
- amennyiben valamely rendkívüli esemény az adott időszakban történő munkavégzést indokolja, a Vasútbiztonság és védelem szervezetnél
kerüljön foglalkoztatásra.