Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Újabb dobogós helyezést értek el tagtársaink, ezúttal a XXIV. Tapolcai Pörköltfőző Verseny alkalmával!


Augusztus a főzőversenyek hava, legalább is a Balaton környéki településeken. Rövid időn belül már a második főzőversenyen indult, és ért el kiváló eredményt szakszervezetünk csapata, mely idén a VDSzSz Szolidaritás Szombathelyi Területi Szervezete támogatását is megkapta.

A Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét rendezvényeinek keretében augusztus 19-én tartották Tapolcán a XXIV. Tapolcai Pörköltfőző Versenyt, melyen Tapolca és vonzáskörzetében érdekelt vállalatok, szervezetek, egyesületek, baráti társaságok vesznek részt.
A Tapolcai Ünnepi Napok immár több mint egy évtizede a nyár végének legnagyobb bulija Tapolcán. Fesztiváljelleg, gasztronómia és zenés, táncos produkciók jellemezték korábban - és jellemzik napjainkban is.
A kora esti órákban helyi és országosan ismert költők, írók, énekesek, zenészek, táncosok és színészek adtak műsort az érdeklődőknek.
Délelőttönként került sor a rendezvény helyszínén a pörköltfőző versenyre és a Városi Sport- és Szabadidő Centrumban a nagypályás labdarúgó kupára.

A verseny reggelén úgy tűnt, hogy az időjárás közbeszól, mivel a kijelölt helyek elfoglalásában, a bográcsok felállításában záporeső hátráltatta a résztvevő csapatokat, így szakszervezetünk csapatát is. A rossz idő gyorsan visszavonulót fújt, és az időjárás a versenyzők mellé állt, elállt az eső, sőt később napsütötte kellemesen meleg idő váltotta.
A főzőversenyre idén 19 csapat nevezett, 3 kategóriában (sertés, marha és vadhús) értékelték a résztvevők által készített ételeket. 12 csapat főzött sertés-, 3 csapat marha- és 4 csapat vadhúst.
Minden kategóriában az első három helyezettet értékelik, és az első helyezettek közül választják ki az abszolút győztest. Idén a marha- és vadpörkölt kategóriában nem volt nehéz helyezést elérni, a sertéspörkölt kategóriában viszont kemény verseny alakult ki.
Két vasutas csapat is képviseltette magát a főzőversenyen. A sümegiek két vadpörkölttel – egy vadnyúl és egy vaddisznó pörkölttel – indultak, és mindkettővel helyezést értek el. A „MÁV-VDSZSZ” néven indult tagjaink sertéspörköltet készítettek, és megszerezték a sertéspörkölt kategória II. helyezését.

A főzés vidám hangulatban telt. A csapat férfi tagjai készítették elő az alapanyagokat, aprították a hagymát, szeletelték a paprikát, paradicsomot. A hölgyek nokedlit készítettek, és kenyeret sütöttek. A csapat főszakácsa már évek óta a nyugdíjas Béla bácsi, aki ismét kitett magáért, rendkívül ízletes, jó állagú pörköltet készített. Nem csoda, ha a résztvevők rögtön neki is láttak a falatozásnak, és nagyon hamar kiürült a bogrács.
A csapatok a szervezőktől kaptak egy-egy tányért, melybe kitálalhatták, és leadhatták zsűrizésre az elkészített remekműveket. A zsűri gyorsan döntött a helyezésekről, és - miközben még a tagjaink és vendégeik nagyban fogyasztották az elkészített pörköltet - már elkezdték átadni az emléklapokat és okleveleket.

Amikor a MÁV-VDSZSZ csapatot szólították, még szinte mindenki falatozott, hirtelen senki nem indult átvenni azokat. Ez nagy derültséget okozott, meg is kapta a csapat, hogy olyan gyorsak, mint ahogy a vonatok közlekednek, azaz késnek.
Minden résztvevő emléklapot kapott, a kategória díjazottjai oklevélben és ajándékcsomagban részesültek, az abszolút győztes, azaz a kategóriák első helyezettjei közül a legjobbnak választott csapat megkapta a vándorkupát. A kupára minden évben felvezetik a győztes csapat nevét, és az egy év múlva esedékes következő főzőversenyig maguknál tarthatják, kiállíthatják azt.
A csapatunk által szerzett Emléklap és Oklevél a tapolcai állomás kiállítótermében, a vitrin mögött lesz látható a korábbi években megszerzett elismerések társaságában. Érdemes megtekinteni, ha valaki Tapolcán jár.

Ignatovits Ildikó

Galéria