Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Az összefogás ereje csodákra tesz képessé


Korábban a MÁV Zrt-nél, jelenleg a MÁV-Start Zrt-nél foglalkoztatott tagtársunk magánvasúti tolatás közben a vonat alá esett, melynek következtében a kerekek a jobb lábfejét levágták. Munkatársai, barátai körében merült fel a gondolat, hogy a megfelelő segédeszköz beszerzéséhez szeretnének támogatást, adományt nyújtani, ennek a kezdeményezésnek szeretnénk mi is teret adni felületeinken.

A baleset következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a jobb lábát térdtől lefelé amputálni kellett. Jelenleg még
kórházban ápolják, és bár sok megpróbáltatás vár rá a hosszú úton a teljes felépülésig, Laci nincs elkeseredve, önbizalmát, humorérzékét és lelki erejét latba vetve halad lassan a gyógyulás felé.
A megváltozott élethelyzet új kihívások elé állítja az embert, a korábbi tervekelképzelések átértékelődnek. Bóta Lászlót kollégái nem otthonülőnek ismerik, a vasúti tevékenysége mellett szívesen vett részt barátai, kollégái segítésében is mezőgazdasági munkákban vagy ház körüli tevékenységben, költöztetésben, favágásban - és nem utolsósorban a közösségi munkában.
Laci felépülését követően szeretné visszakapni életének ezen részeit is, amelyre a TB által biztosított műláb nem feltétlenül ad majd lehetőséget. Munkatársai, barátai körében merült fel a gondolat, hogy segítséget nyújtsanak kollégájuknak a gyors felépülésben, illetve életminőségének javításában, ezért a megfelelő segédeszköz beszerzéséhez szeretnének támogatást, adományt nyújtani.

Bótáné Gondi Mária Tünde Erste Bank 11991119-95808369-00000000

Kérjük, hogy akinek lehetősége engedi, és szeretne támogatást nyújtani Lacinak, a fent megjelölt bankszámlaszámra tegye meg. Néha a legapróbb segítség is életeket változtathat meg.
Köszönjük, hogy segítesz!

Veréb Olga, VDSzSz Szolidaritás, Szegedi területi vezető