Nálunk minden
a vasutasokról szól!

KOTTA- és vontatási hatékonysági verseny: a CO mérgezi a légkört!


Megtévesztő a CargOnline (CO), az összes szakszervezet elutasította a verseny bevezetését! Álláspontunk szerint a KOTTA-verseny bevezetése helyett a menedzsmentnek az év végi tárgyalásokon tett ígéretét kellene beváltania, mégpedig azt, hogy a szóbeli elismerésen túl más eszközzel is megköszöni a munkavállalók pandémiás időszakban tanúsított áldozatvállalását, helytállását. Mózes Tibor, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke erre szólította fel Kőrös Norbertet, az RCH vezérigazgatóját.

Mózes Tibor jelezte, tapasztalata szerint a Társaság munkavállalói ha másban nem is, abban széles körben egyetértenek, hogy a CargONLINE (CO) nem az objektív tájékoztatás iskolapéldája, inkább az RCH pr-érdekeit szolgálja, illetve a vezetői imidzs-építés stabil eszköze. Június 23 óta azonban ténnyé vált, hogy kritikán aluli szintre is képes lesüllyedni. A közzétett lapszám, a vezetői értekezlet végeztével sebtiben közhírré tette:

„július 1-én indul a KOTTA- és a vontatási hatékonysági verseny”.

A tárgyilagos tájékoztatás a címben ki is merült, annak nyomát a későbbiekben már nem lelhetjük fel. A cikk utal arra, hogy a munkáltató és a szakszervezetek között a témában konzultáció zajlott. A hírnök pusztán azt az egyébként nem lényegtelen tényt felejtette el közölni az olvasókkal, hogy a munkavállalói képviseletek egyhangúan utasították el a verseny bevezetését. A kommüniké szemérmesen hallgat a díjazás mértékéről is. Nem várt fordulatot tartalmaz az utolsó bekezdés is, ami arról tájékoztat, hogy a díjak átadásában részt vesz a KÜT. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a verseny bevezetését szintén elutasító KÜT bárminemű szerepet vállalna ebben a cirkuszban.

Egyszóval a csúsztatásokkal tűzdelt híradás megpróbálta olyan színben feltüntetni a munkáltató döntését, mintha az széleskörű támogatottságot élvezne. Ezzel szemben elfogadhatatlannak - és a Középtávú Foglalkoztatáspolitikai Megállapodás szellemiségével ellentétesnek - tartjuk az intézkedést. Álláspontunk szerint a KOTTA-verseny bevezetése helyett a menedzsmentnek az év végi tárgyalásokon tett azon ígéretét kellene beváltania - az újbóli szavahihetetlenség elkerülése érdekében -, hogy a szóbeli elismerésen túl más eszközzel is megköszöni a munkavállalók pandémiás időszakban történt áldozatvállalását, helytállását. A napokban történt események súlyosan rontják a munkamorált, a munkaügyi kapcsolatokat, s mindezt teszi a munkáltató egy olyan időszakban, amikor mindennél fontosabb lenne a munkavállalói egység kialakítása, megőrzése.

A VDSzSz Szolidaritás követeli, hogy az RCH tartsa be a munkavállalóknak tett ígéretét, és kezdje meg a tárgyalásokat a munkavállalók pandémiás időszakban tanúsított helytállásának elismeréséről, mielőtt még véglegesen morális vákummá nem válik!