A vasutat félti a Fidesz - Kossuth Rádió - 2009. április 24.
A Fidesz szerint 20 ezer vasúti alkalmazott munkahelye szűnhet meg, és további 150-200 ezer vasúttal ingázó dolgozóé kerülhet veszélybe a MÁV-ot érintő megszorítások miatt. Fónagy János volt közlekedési miniszter szerint tehát nemcsak a vasúti közlekedés biztonsága kerülne veszélybe: „A MÁV finanszírozását 50, egyes adatok szerint 80 milliárd forinttal kívánják csökkenteni. Ha a vasútnál ezt a megszorítást végrehajtják, ez a jelenlegi menetrendet gyakorlatilag a felére csökkenti. Ez szükségszerűen azzal jár, hogy a vasúti dolgozók létszáma is jelentős mértékben, legalább a felével csökken”.
Fónagy János szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a vasúti kedvezményeket nem lehet hirtelen megváltoztatni, szerinte ugyanis ma csak azok utaznak vonattal, akik arra rászorulnak. Azt konkrétan még nem tudni, hogy utazási hozzájárulásokat hogyan alakítja majd át a kormány.
A miniszterelnök hétvégén arról beszélt, hogy a költségvetésnek évente 106 milliárd forintjába kerül, hogy pótolja az engedmények miatt kieső bevételeket. A tervek szerint csak azok kapnának a jövőben kedvezményt, akik valóban rászorulnak. Berényi János, a Közlekedéstudományi Intézet tudományos tanácsadója kedden a Krónikának azt mondta: más országokban nincs annyi kedvezmény, mint Magyarországon. Szerinte a közszolgák és a 65 év felettiek utazási kedvezményeinek szűkítése jöhet szóba, ám ez szerinte nem hozna jelentős megtakarítást. Magyarországon ma mintegy 15 különböző jogcímen lehet ingyen vagy olcsóbban utazni.
