A javaslat kész siker, hiszen Magyarországon ki nem utálja a MÁV-ot. Ennek jegyében követőkre is találtak, így az Index.hu portálon „Reformszövetség és vasút” című cikkében egy közlekedésmérnök is gyorsan vitorlát bontott mellette. Persze, sokkal nehezebb dolguk lett volna, ha előterjesztésükben a realitással foglalkoznak. Azzal, hogy az állam a személyszállításban ismert legkevésbé kívánatos tényező szerepét tölti be már évtizedek óta: a potyautasét.
Mert miről van szó? Az állam jelenleg nem támogatja a személyszállítást, hanem az utasok által igénybevett, de teljes egészében ki nem fizetett szolgáltatás különbözetét téríti meg a vasútvállalatnak. Jelen esetben a MÁV-START Zrt-nek.
A személyszállító cég ebből az állam által percenként felülvizsgált költségből csak arra képes, hogy a mindenki által tapasztalt szolgáltatási színvonalat nyújtsa. Meg arra, hogy az ugyancsak az állam által meghatározott ún. pályahasználati díjat a pályavasúti társaságnak (ami gyakorlatilag a MÁV-ot jelenti) megfizesse. Hogyhogynem ez az összeg 2008-ban nagyjából annyi volt, mint amennyit a Reformszövetség bölcs szakértői kívánnának lefaragni a MÁV-Csoport költségvetéséből: 85 milliárd forint.
A cikk legnagyobb fogyatékossága épp ezért az, hogy úgy állítja párhuzamba a vasúti és a közúti személyszállítás fajlagos költségeit, hogy eközben átsiklik azon a nem mellékes körülményen, hogy a közúti személyszállításban ismeretlen a vasútéhoz hasonló pálya(út)használati díj. Ez egy közlekedésmérnök nevével fémjelzett cikkben olyan durva hiba, hogy a szerző megérdemelné, hogy szakmai munkásságának hátralevő részét egy betűk nélküli, végletekig lekoptatott klaviatúrán fejtse ki. (Mellékbüntetésként pedig vegyen részt egy, a vasúti személyszállítás üzemgazdaságával foglalkozó szemináriumon.)
Persze, a MÁV-ot se kell félteni: egy tétova ajtókaparászást – nemhogy vaskosabb jogi lépéseket – sem tett annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Ez amolyan MÁV-os szokás, hiszen ugyanaz játszódott le, mint a 2008/2009. évi menetrend esetében.

Történt ugyanis, hogy megvilágosodott a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium korábbi vezetője, és kitalálta, hogy az ütemes menetrendet ki kell terjeszteni az ország egészére. Ennek kidolgozására pedig felkérte a MÁV-Start Zrt. illetékeseit. Persze, a gondolat jó, nagyon jó, sőt meglepően jó, ha még azt is hozzávesszük, hogy a miniszter a másik szintén állami sikervállalkozástól, a Magyar Posta Zrt-től érkezett. Majd ő megmutatja.
A MÁV-Start vezetésében rendes emberek ülnek; senki bizonyítási kedvét nem akarják elvenni, pláne nem egy miniszterét, így magukban tartották aggályaikat: az ütemes menetrend országos bevezetése egy dolog miatt nem kivitelezhető: nincs elég vasúti kocsi.

Főtt a fejük, aztán arra jutottak, hogy Kelet-Magyarországról átcsoportosítják az ország nyugati felébe a kocsikat, igaz, így sehol se fog működni az ütemes menetrend, de hát nincs mit tenni: a miniszter ezt szeretné, és ők nem akarják kedvét szegni. Tiltakozás, sztrájk ide vagy oda, az új menetrendet be kellett vezetni.

A menetrenddel együtt elérkeztünk a mellékvonalak kérdéséhez is. A cikk szerzője nem kevesebbet állít, mint hogy nincs szükség a mellékvonali hálózatra. Ugyanis – mint írja – kevés utas használja, és ez az, ami nagyon drágává teszi a vasúti közlekedést. Buzgón számolja az eltékozolt milliárdokat, a miértekkel persze nem foglalkozik: azzal, hogy az utóbbi években az utasokat szándékosan szoktatták le a mellékvonalak használatáról. Mert ki akarna a mellékvonalon negyvennel száguldozni, ha ráadásul tudja: a csatlakozást még véletlenül se érheti el?

A szóban forgó KHEM vezetője jó pár sztrájkot követően azzal debütált, hogy ugyan már, ki akar itt vasútvonalakat megszüntetni? Rögtön 2010-ig el is napolt minden erre irányuló intézkedést. Egy valamit megint csak elfelejtett: pénzt adni. A vasútvonalak ugyanis műszaki fejlesztés nélkül gyakorlatilag maguktól viszik végbe a politikai akaratot: előbb-utóbb balesetveszélyesek lesznek, a közlekedést pedig le kell állítani rajtuk. Az adott kor szellemiségéhez igazodó Moldova idején még bele kellett rúgni a sínekbe, hogy méterekkel arrébb menjen az egész pálya. Most már elég csak megbotlani bennük. És erre elég nagy az esély, tekintve, hogy a politikai tőke kovácsolása közben boldog-boldogtalan belebotlik a vasútba. Ez alól a Reformszövetség se számít kivételnek.