Meghívó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Szakszervezetünk több, mint egy éve kollektív munkaügyi viták sorát indította annak érdekében, hogy tagjaink, illetve minden egyes vasutas számára magasabb jövedelmet biztosítson. Többek között az is a követelések közé tartozik, hogy a jövőben ne kerülhessen sor a munkáltató érdekkörében felmerült okból történő elbocsátásokra.
E viták során folytatott tárgyalások rendre eredménytelenül zárultak, ezért – ahogy ez Ön előtt is ismert, - szakszervezetünk kénytelen volt sztrájkokat hirdetni. E munkabeszüntetések annak ellenére, hogy a vasúti forgalmat gyakorlatilag megbénították, ez idáig a követeléseink tekintetében eredményt nem hoztak.
Informális megbeszéléseken a MÁV vezetése többször is hangoztatta a megállapodás szükségességét, ám annak is hangot adtak, hogy mindaddig lehetetlen, míg a tulajdonos erre vonatkozó felhatalmazást nem ad. Nem egy alkalommal folytattunk tárgyalást ez ügyben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkárával, Csepi Lajossal, aki csak megerősíteni tudta a fentiekben írottakat, miszerint is politikai engedély híján nincs lehetőség az egyezségre. Az Ön személyét nevezte meg, akinek tiltása okán maradt fenn az egyre eszkalálódó konfliktus helyzet, hiszen szakszervezetünk számára a 2009. évi bértárgyalások sem hoztak eredményt, ezért sztrájkkövetelésünk a 2009. évi bérek emelésére irányulóan is bővült.
Természetesen készek vagyunk – ahogy ezt mindig is hangoztattuk – a kölcsönös érdekek mentén történő egyezségre, ehhez azonban a másik fél cselekvése is szükséges.
A fentiekre figyelemmel szakszervezetünk vezetése úgy határozott, hogy hivatalosan keresi meg Önt annak reményében, hogy meghívásunkat elfogadva az elkövetkezendő elnökségi ülésünkön részt vesz. Így módunkban állna álláspontunkat és helyzetértékelésünket Ön elé tárni, bízva abban, hogy a közvetlenül hallottak segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a tulajdonosi magatartás megváltozzon, és ennek eredményeképpen a sztrájkkal terhes kollektív munkaügyi vitákat mindkét fél számára elfogadható módon lezárjuk.
Tekintettel hivatali kötelezettségeire, természetesen az Ön által a közeljövőben javasolt bármelyik időpontot elfogadjuk.
Várom mielőbbi válaszát.
Budapest, 2009. január 21.
Üdvözlettel
Gaskó István
elnök
