Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Magyar Nemzet: Bérrendezés jön az állami cégeknél


Még ebben a hónapban megegyezhetnek az állami vállalatoknál dolgozó munkavállalók keresetrendezéséről a munkáltatókkal a szakszervezetek – értesült a Magyar Nemzet. A felek egyetértettek abban, hogy jelentős keresetrendezésre van szükség a MÁV-nál, a Volánnál, a víziközmű cégeknél és a postánál, ám eltérő igényekre kell választ adni, és a kormányzati segítség is nélkülözhetetlen.

Érdemi döntés születhet még januárban az állami közszolgáltató vállalatok, tehát a MÁV, a Volán, a posta és az állami fenntartású víziközmű cégek munkavállalóinak keresetrendezéséről azt követően, hogy hivatalossá vált a minimálbérek idei összege – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, legkésőbb január utolsó hetében megállapodásra kell jutnia a szakszervezeteknek a munkáltatókkal, de a kormánynak is rá kell bólintania az igényekre. Ennek oka, hogy a cégek önerőből nem tudják kigazdálkodni a bérrendezéshez szükséges összeget.

A szakszervezetek és a vállalatok képviselői egyetértettek korábban abban, hogy jelentős felzárkóztatásra van szükség azért, hogy a dolgozók ne hagyják el az érintett vállalatokat. A lap szerint a korábbihoz hasonlóan több évre szóló egyezség születhet, ám nem egységes, minden cégre érvényes mértékekről és elosztásról lesz szó, mivel területenként eltérő igényeknek kell megfelelni.

A tervek szerint legalább két-, de legfeljebb hároméves megállapodás jöhet az állami vasúttársaságnál. A vasútnál nagyjából ezerfős a létszámhiány, ezért a munkavállalók elvándorlása már a közszolgáltatás fenntartását is veszélyeztetné a munkavállalói képviseletek álláspontja szerint. Míg korábban a vasutasok keresete meghaladta a nemzetgazdasági átlagot, addig mára annak alatta van, mivel a versenyszféra jelentős emeléseket hajtott végre, a folyamat pedig idén is kitarthat. Ez azt jelenti, hogy az állami cégeknél dolgozók megtartásához a versenyszférával kell felvenni a bérversenyt.

Az állami vállalatok munkavállalóit érintő kérdések megvitatására 2017-ben megalakult Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának legutóbbi, novemberi ülésén a munkaadók is egyetértettek a szakszervezetek érvelésével. Ugyanakkor a felek abban állapodtak meg, hogy a minimálbérek idei összegének megismerését követően ülnek ismét asztalhoz. A korábbi, 2017-ben kötött bérmegállapodást sem év elején sikerült tető alá hozni, akkor a munkavállalók januárig visszamenőleg megkapták az emeléssel járó többletet.

A hazai és a nemzetközi előrejelzések szerint az idén átlagosan kilenc százalékkal emelkednek tovább a bérek idehaza, de az eddigi tapasztalatok szerint sok cég megadja ismét a tíz százalék feletti felzárkóztatást. A szakszervezetek szerint ha az állami vállalatoknál nem következik be legalább az átlagkereset-emelkedésnek megfelelő, de inkább afeletti mértékű bérkorrekció, a munkavállalók egy része szinte azonnal hajlandó más szakmákban elhelyezkedni.

A vasutas szakszervezetek még 2019. februárban jelezték, hogy az alábbi képlet alapján kell számolni a jövőbeni bértárgyalások során: 

1260-Ber2020.png