Utasellátó: A legfontosabb döntés megszületett!
Nemrég a Nyugati pályaudvar Királyi Várótermében szép számmal gyűltek össze az Utasellátó munkavállalói azon a VDSzSz Szolidaritás képviselője által sürgetett munkavállalói fórumon, ahol a MÁV-Start Zrt. vezetése is megjelent.
Az október 24-i egyeztetésen megbeszéltek értelmében megtartott fórum célja az volt, hogy a munkáltató az érintettek előtt nyilatkozzon a hányattatott sorsú Utasellátó jövőjéről. Szakszervezetünk már több alkalommal kinyilvánította: kifejezetten ellenezzük, hogy az Utasellátót - és vele együtt tagjainkat - a „szürke zónában” ügyeskedő, a fejlesztésben nem, csak a profit lenyúlásában érdekelt vállalkozói körnek játsszák át. A találkozóra nem is lehetett volna megfelelőbb időpontot kitűzni, hiszen egy nappal a fórum előtt érkezett meg a ITM-ből a döntés: az Utasellátó által végzett tevékenység a MÁV-Startnál marad.
A megnyugtató hírt Kerékgyártó József vezérigazgató jelentette be, egyúttal megköszönte a munkavállalók helytállását abban a nehéz időszakban, amikor a társaságon belül az Utaellátónak csak a leépülés jutott osztályrészül.
Tájékoztatójában elmondta, hogy a balatoni forgalomban felülteljesítették az elvárásokat. Hozzátette a kontinensen már repülőjáratokat szüntetnek meg ott, ahol gyors és minőségi szolgáltatást nyújt a vasút. Az országhatárokat vasúton átlépő utaslétszám számottevően növekszik, emellett európai trend a zöld, környezettudatos közlekedés, aminek a vasút megfelel. A kormány Versenyképesebb Magyarországért programjában a vasút kiemelt szerepet kap. Összességében a környezet kedvez a fejlődésnek, az átmeneti időszak viszont nehéz lesz a vezérigazgató szerint.
A közeli tervek közt szerepel a háló/fekvőhelyes- és az étkezőkocsi szolgáltatás visszaszervezése (pl. a Metropol-járaton), az új menetrendben négy szegedi IC-vonaton – bérelt étkezőkocsik beállítása, amint a szükséges létszámot biztosítani tudják. December közepétől tíz klímás, részben felújított kocsit bérelnek, melyek Pozsony felé járnak majd, de a végcél az, hogy saját, korszerű járművek közlekedjenek.
Dr. Kormányos László szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettes elmondta: tárgyalásokat folytatnak Európa-szerte arról, hogy mely hálózatokba csatlakozhat a MÁV-Start szolgáltatásával. A tervezett célpontok között németországi városok (pl. Frankfurt), illetve Bulgária, Görögország és Törökország városai szerepelnek. Távlati cél, hogy az IC+ kocsikoncepciót kocsicsaláddá fejlesztve fekvő/háló, illetve étkezőkocsikat is tartalmazzon. Ezen kívül a MÁV-Start az ÖBB Nightjet kocsikból is bérelne/vásárolna, erre már árajánlatot is kértek.
Dr. Tura Szvetlána humánerőforrás igazgató elmondta, hogy az Utasellátót szervezetileg is megerősítik. Ennek keretében módosítják az SzMSz-t, így a Budapest TSZVI szervezetéből kikerül az Utasellátó, és magasabb szervezeti szintre emelik.
A munkavállalói fórum helyszíne - a Királyi Váró - abban hasonlít az Utasellátóhoz, hogy szebb napokat látott, jelenleg ütött-kopott, de a lehetőség benne rejlik. Ezt már Mózes Tibor, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke mondta. Megosztotta az osztrák vasúton történt esetet, amikor az ÖBB által catering szolgáltatásra kiválasztott Henry am Zug a Magyarországon alapított leányvállalatán keresztül, munkaerőkölcsönző cégek által közvetített munkavállalókat foglalkoztatott az osztrák hálózaton. Ezzel megszegte az osztrák bér-és szociális dömpingtörvényt. Ezzel az üggyel kapcsolatban az EU Bírósága előtt eljárás van folyamatban, melynek részletei a cikk végén olvashatóak.
Szakszervezetünk emiatt is ellenezte, hogy az Utasellátó munkavállalói a vadkapitalizmus áldozatai legyenek. Egyebekben reményét fejezte ki, hogy a munkavállalók magasabb erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesülnek, illetve a menedzsment expanziós tervei nem buknak el a szokásos forráshiány vagy egyéb problémák miatt. A jelenlévők abban állapodtak meg, hogy folyamatossá teszik a személyes találkozásokat, aminek keretében a további lépésekről is tájékoztatnak a vezetők.
