A VDSzSz Szolidaritás által régóta sürgetett alágazati kollektív keretszerződés is napirendre kerül!
Július 4-én plenáris ülést tart a Vasútiszállítási Alágazati Párbeszéd Bizottság a MÁV Zrt. székházában.
A napirendi pontok között szerepel a Vasútiszállítási Alágazati Párbeszéd Bizottság programjának véglegesítése, ezen belül többek között a személyszállítás liberalizációjára történő felkészülés, vasúti modernizációs kihívások, illetve az alágazati kollektív keretszerződés is!
A plenáris ülést munkaadói és munkavállalói oldalülések előzik meg.
Az ágazati kollektív keretszerződés a Startnál, GySEV-nél illetve az RCH-nál meglévő KSZ-szabályok mentén jönne létre, ez tartalmazná a minimum feltételeket, amik az egész vasúti ágazatra érvényes, így a magán vasúttársaságokra is. Ezzel a lépéssel utóbbiak elvesztenék helyzeti előnyüket, amit sok esetben gátlástalan munkáltatással szereztek meg, és tartanak fenn hosszú évek óta. Legalább ilyen régóta sürgeti szakszervezetünk a határozott fellépést, amire remélhetően a közeljövőben talán végre tényleg sor kerül.
