A munka világában egyedül a vasutasokat érte az a negatív megkülönböztetés, hogy munkaidejüket kompenzáció nélkül megemelték!
Ennek pótlására is szükséges megnyugtató megoldást találni a 2019. évi bértárgyalások alkalmával!
Eredménytelen volt a február 26-i VÉT-ülés, nem tudtunk megállapodni a 2019. évi bérfejlesztésről. A munkáltató szerint továbbra is elegendő, ha az "5%-os megállapodást" aláírjuk, és majd az év hátralévő részében a tárgyalások során talán egyszer ezt az összeget emelni tudjuk.
Úgy véljük, ez kevés, ahogy eddigis mondtuk: legalább 10%-os átlagos alapbérfejlesztésre van szükség a vasúti munkavállalók körében a MÁV Zrt-nél és a hozzátartozó társaságainál. Ennél alább nem adhatjuk, 5%-ot semmiképpen nem óhajtunk aláírni, részmegállapodásként sem. Abban maradtunk, hogy a jövő héten a tárgyalások folytatódnak a február 26-án a munkáltató részére átadott szakszervezeti megállapodás-tervezet alapján.
Elmondtuk: a forgalommal összefüggő munkakörökben foglalkoztatottak, illetve az egyenlőtlen munkaidőbeosztásban, nagy túlórateherrel, szabadságelmaradásokkal dolgozó vasutasok esetében szeretnénk, hogy a munkáltató - ahogy a Keleti pályaudvaron szolgálatot teljesítő elegyrendezők esetében is történt - a kockázatelemzést elvégezze annak érdekében, hogy legalább mindenki tudja, mik azok a feladatok, amik a munkakörülményei javítására, egészségének megőrzése érdekében feltétlen és azonnali intézkedést igényelnek.
A tárgyalások során szakszervezetünk említést tett arról, hogy 2012. július elsejével a vasutasok munkaidejét egyoldalúan megemelték úgy, hogy többszöri kérésünk ellenére sem kompenzálták az érintetteket.
Azt gondoljuk, hogy az elmaradt kompenzáció a 2019. évi bértárgyalások során a munkáltatónak érvényesítenie kell annak érdekében, hogy a vasutasok számára elfogadható mértékű jövedelemnövekményre kerüljön sor. Úgy véljük, hogy ez kellő alap hozzá, hiszen a munka világában egyedül a vasutasokat érte ez a negatív megkülönböztetés: a munkaidejüket kompenzáció nélkül megemelték.
