Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Mit tesz a VDSzSz a Startos kocsivizsgálókért?


Ez nem szakácskönyv: tények arról, hogy mit tettünk a kocsivizsgálókért.

A kocsivizsgálók jövőbeni létszámleépítését előkészítő intézkedésként értékelhető a motorvonatok fékpróbájára vonatkozó előírás, ami lehetővé teszi, hogy a mozdonyvezető egymaga végezze el azt. Mindezt fékpróbának tekinteni egyenértékű a vasúti közlekedés biztonságának súlyos és közvetlen veszélyeztetésével.

A Pályavasútnál szakszervezetünk által kezdeményezett konzultáción az Üzletág vezetése belátta felvetésünk jogosságát, a MÁV Start és a MÁV Trakció bevonásával hamarosan újabb konzultációra kerül sor, amin reményeink szerint megnyugtató véget ér az ügy, és továbbra is legalább két fő kell a jövőbeni fékpróbákhoz.

Nagyon nem mindegy, hogy a munkavállalókra zúduló többletfeladatok elvégzése megbízás vagy megállapodás alapján történik-e a jövőben – így például a tisztítás-átvétel, valamint az ablakok felhúzogatása. Megállapodás esetén ugyanis a munka díjazására kényszerül a munkáltató. A VDSzSz-en belül működő Startos Kocsivizsgálói Szakmai Tagozat választmányi ülésén meghívottként résztvevő munkáltató képviselője ezzel az elvvel egyet is értett.
Ennek szellemében a VSZ ezer forintos követelésével szemben hogy-hogy nem alkalmanként 1100 forintban részesülnek a rokkant kocsik emelőgépeit kezelő kocsivizsgálók, a technológiáról helyi szinten kell megállapodni.

Megállapodtunk arról is, hogy a mozgáskorlátozottak utazását elősegítő emelő-berendezést két kocsivizsgálónak kell kezelni minden érintett szolgálati helyen. Ezúton is kérünk Benneteket, hogy az ezzel kapcsolatban tapasztalt problémákat jelezzétek felénk.

A technológiai létszámok újbóli felülvizsgálatára készül a munkáltató, azonban ezt csak szakszervezetünkkel közösen teheti meg. Álláspontunk szerint a felülvizsgálat során nem csak a konkrét munkát, hanem a hozzá kapcsolódó folyamatokat, az adminisztrációt és egyéb feladatokat is figyelembe kell venni.

Ezen kívül a kocsivizsgálók tartózkodó helyiségeinek egy részét még az idén fel kell újítania a Start vezetésének a VDSzSz és a MÁV Start között januárban létrejött megállapodás alapján.

A kocsivizsgálókat szükséges rossznak tekintő munkáltató ellenében a kocsivizsgálók érdekeit képviselő Szakmai Tagozat a fentieken kívül határozatot fogadott el. Íme:

A VDSzSz Szolidaritás Kocsivizsgálói Tagozat Alapszervezetei az alábbi határozatot hozták:

1. Mivel a MÁV-START ZRt. nem a négyéves megállapodásnak – azaz az OÉT által elfogadott bérajánlás középértékénél magasabb, legalább 6,25 % – szerint hajtotta végre a 2008. évi bérfejlesztést, ezért a VDSzSz Szolidaritás Kocsivizsgálói Tagozata támogatja a VDSzSz Szolidaritás azon kezdeményezését, hogy a megállapodásnak bírósági úton szerezzen érvényt.

2. A Kocsivizsgálói Tagozat felszólítja a MÁV-START ZRt. vezetését, hogy a munkavállalók esetében 2009. január 1-jétől olyan bértarifa kerüljön bevezetésre, amely figyelembe veszi a következőket:

- a munkaviszony idejét;
- a munkakörben dolgozók megnövekedett feladatait;
- a munkakörből adódó fizikai leterheltséget (hidegben-melegben végzett munka);
- a munkakör veszélyességét és a felelősségét.

A Kocsivizsgálói Tagozat felszólítja a munkáltatót, hogy a több éve elkezdett munkaköri leírások felülvizsgálata kerüljön lezárásra még ebben az évben, és ennek figyelembevételével tegyen javaslatot a MÁV-START-os bértarifa-tervezet bevezetésére.

Jelen határozatban foglaltakat a Forgalmi Utazók Szervezetével együttműködve kívánjuk érvényesíteni.

Tájékoztatjuk a munkáltatót, hogy amennyiben ez évben tárgyalásos úton nem rendeződik megfelelően a kocsivizsgálók bére, akkor a VDSzSz Szolidaritás Kocsivizsgálói Tagozata más eszközzel fogja kikényszeríteni a béremelést.

Felkérjük a társasági vezető ügyvivőt, hogy kezdeményezzen tárgyalást a munkáltatóval a megállapodás érdekében.

Budapest, 2008. augusztus 11.

/:Gombos György:/
tagozatvezető