Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Botrány: "Annyira nem volt fontos ez az eset vagy annyira titokban kellett tartani, hogy még krízis sms sem ment ki róla!!!!"


Egy jegyvizsgáló hölgyet ököllel ütött meg az utas, a havária irányító azonban a korábban értesített rendőrség lemondására utasította a vonatszemélyzetet.

Május 13-án este megint bántalmaztak egy Nyugati létszámába tartozó jegyvizsgáló kolleginát. Mint arról Bradács Dénes, a VDSzSz Szolidaritás Budapest TSZVI Alapszervezet vezető ügyvivője tájékoztatta a munkáltatót és szakszervezetünket, a kolleginát ököllel nyakon vágta az elkövető. Ezt követően értesítették a rendőrséget (az utas elmenekült), amit botrányos fordulat követett:

a kedves havária irányító azt az butasítást adta a vonatszemélyzetnek, hogy mondják le a rendőrséget, mert már úgysem tud semmit tenni! Hogy gondolta és hogyan adhat ilyen utasítást?! Az fontosabb volt, hogy ne késsen a vonat, a kollegina testi épsége már nem is számít?! Csak egy cél van: mindenáron közlekedjen a vonat.

 

Megdöbbenésének adott hangot Bradács Dénes, és azzal a kéréssel fordult Jaczina Ferenc telephelyvezetőhöz, hogy ne hagyja 

az ilyen havária intézkedéseket szó nélkül! És ha megoldható, támogassátok, hogy ne egyedül végezzenek kereskedelmi ténykedést, amíg nem csökkennek a jegyvizsgálókat ért támadások vagy nem megelőzhetőek ezen esetek. 

 

Dénes - szakszervezetünk álláspontjával összhangban - az alábbi tanácsot adja:

Kérek mindenkit, ha lehet közösen végezzétek a kereskedelmi ténykedést a vonaton, azzal is próbáljuk meg megvédeni egymást! Megint történt tegnap este incidens!
És minden esetben rendőri intézkedést kell kérni, és meg is kell várni minden esetben! A ti biztonságotok fontosabb, mint a vonat leközlekedése! Ha úgy látjátok vagy ítélitek meg, hogy eldurvulhat a helyzet, ne végezzetek kereskedelmi ténykedést! Mert nem biztonságosak a munkáltatási feltételek, testi épségeteket nem vagytok kötelesek veszélyeztetni!

 

 

 Az említett havária irányító neve szerkesztőségünkben.