Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Utószezon


Bár az üdültetési szezonban még javában tart a főszezon, és még hátra van az utószezon, házunk táján már a roló lehúzására készülnek.

Mint azt a legutóbbi tájékoztatónkból megtudhattátok (lásd a honlapon lejjebb!) a MÁV az üdülővagyon kiárusítását tervezi, ennek megfelelően a MÁV Lokomotív Hotels Zrt. értékesítésére a pályázati kiírás meg is történt.
Szakszervezetünk – látva a várható következményeket – kérte a vezetést, hogy függesszen fel minden olyan intézkedést, ami a jóléti vagyont érinti, mindaddig, míg a szociális párbeszéd keretében ez a kérdés nem kerül megnyugtatóan rendezésre.

Jeleztük azt is, hogy a jóléti vagyon egy jelentős része, (konkrétan az üdülők) korábban szakszervezeti tulajdonban volt, és csak egy – utólag vitatható – (pártállami) kormányzati döntés és ehhez asszisztáló (pártállami) szakszervezeti vezetésnek köszönhetően került át a munkáltató tulajdonába. Ennek megfelelően jeleztük azt is, hogy elfogadhatatlan számunkra minden olyan lépés, ami nem számol ezzel a ténnyel, illetve a szakszervezetek jogos igényeivel.

Tettük mindezt azzal a jóindulatú feltételezéssel, hogy a menedzsment is hasonlóan értékeli a helyzetet, illetve bíztunk abban, hogy – a korábbi ez irányú megbeszéléseinknek, a vezetői ígéreteknek megfelelően – méltányos megoldás születhet a jóléti ügyek tekintetében.

Időközben azonban úgy tűnik megjött a MÁV vezetés étvágya. Rájöttek arra, hogy a jóléti vagyon veszteséges működtetése (ami persze megint megérne egy misét, ne adj’ Isten egy ÁSZ vizsgálatot) miként fordulhatna át egy nyereséges üzletbe.
A recept egyszerű, végy egy ingyen (vagy könyv szerinti értéken) kapott üdülővagyont, lehetőség szerint ne költs rá túl sokat, majd jó áron add vissza annak, akitől kaptad.
Ennek megfelelően a vezetés gáláns ajánlata ma azt jelenti, hogy egy – felértékelt – piaci értéken akár a szakszervezetek is meg-, azaz visszavásárolhatják volt tulajdonukat. Ez az ajánlat ahhoz hasonlítható, mint amikor a megszüntetésre ítéltetett (hál’ Isten egyelőre megmentett) mellékvonalakat ajánlották üzemeltetésre az önkormányzatok részére.

Bár a civil jog kétezer éve ismeri a jó erkölcsbe ütköző jogügylet fogalmát, ez úgy tűnik, nem zavarja a menedzsmentet. Úgy tűnik a kereskedelmi reklámok náluk is kellő fogadtatásra találtak, ezért most ők is „jóárúsítani” szeretnének.
Csak az a kérdés, kinek a rovására.

Szabó Imre