Az is szép karácsonyi ajándék lenne, ha a vasút vezetése eltörölné a vasutas arcképes igazolványok érvényesítési díjait!
És ezzel teljesítené is a VDSzSz Szolidaritás kérését.
Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke leszögezte, hogy Dávid Ilonával, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójával megkötött megállapodás alapján szinte az összes vasutas december 15-ig 40 ezer forint bruttó kifizetésben részesül.
Reméljük, hogy ezzel is hozzá tud járulni úgy a MÁV Zrt, mint a szakszervezet ahhoz, hogy az ünnep emelkedett és szép legyen.
Ha már a kifizetéseknél tartunk, a honlapon olvashatjátok, hogy a MÁV vezetése arról tájékoztatott bennünket, hogy az egyeztetéseink eredményeképpen minél hamarabb kifizetik a készenléti perből még fennmaradt elmaradásokat.
Ismeretes: nemrég egy újabb, a VDSzSz Szolidaritás által indított bírósági per is jogerősen lezárult, ennek eredménye lesz majd annak az összegnek a kézhezvétele, amire az érintettek a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatásuk miatt méltán jogot formálhattak.
Bárány Balázs röviden felidézte, hogy a korábbi kifizetések alkalmával a munkáltató a teljesített rendkívüli munkavégzéseket helytelenül számolta el, ennek korrekciója érdekében indítottuk a pert, amit jogerősen meg is nyert a VDSzSz Szolidaritás. Ennek következtében a munkáltató mindenki esetében
újraszámfejti a már korábban kifizetett összegeket, és szükség szerint korrigál.
És persze az is szép karácsonyi ajándék lenne, hogyha a vasút vezetése kérésünknek eleget téve eltörölné a vasutas arcképes igazolványok érvényesítési díjait,
hiszen gyakorlatilag ezzel nekik az égvilágon semmi költségük nincsen, a díjbeszedés azonban annál több adminisztrációs terhet ró rájuk.
- tette hozzá a VDSzSz Szolidaritás alelnöke.
