Gyalázatos állapotban van a MÁV régi székháza, és már nem is a vasutasoké
Szintén az enyészet az úr az Andrássy úti Balettintézet épületében, az is vasúti tulajdon volt. A budapesti Andrássy út és az Izabella utca sarkán áll a MÁV régi székháza, ennek újkori történetéről is beszélt Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke a Klub Rádió Reggeli gyors c. műsorának augusztus 15-i adásában.
Valamikor a Vasutas Nyugdíjbiztosító építette, attól vette bérbe a Magyar Államvasutak, és vásárolta meg. Ez egy hagyományos klasszikus irodaépület kialakítású építmény. Érdekesség, hogy a belső udvarában (...) van is egy nagy bunkerrendszer, ilyen harcvezetési pont, esetleges háborús körülményekre készültek a vasút és az állam akkori vezetői. Hál Istennek soha nem kellett használni.
- jegyezte meg Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke, majd hozzátette, hogy az ingatlan már nem a MÁV tulajdonában van, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. diszponál felette.
Azért annyit hallottam róla, hogy gyalázatos állapotban van belülről, hiszen nem lakják, nem igazán gondozzák, volt jó pár csőtörés, állítólag a lépcsőházak kopottak, több helyen leszakadtak belőle elemek, tehát tényleg ráférne a gondoskodás a régi épületre.
A riporter emlékeztetett arra, hogy az ingatlan nagyon jó helyen, a budapesti belváros legexkluzívabb helyén található...
Bárány Balázs: Tagadhatatlan, ugyanolyan jó helyen van, mint a Nemzeti Balett Intézet, az is enyészik, a székház is enyészik. Azért mondom a Balettintézetet, mert az is valaha vasúti tulajdon volt, ezt is a Vasúti Nyugdíjbiztosító építette, és ezek mind méltatlan sorsot szenvednek. Tény, nagy probléma, dehát mit tehetünk erről? A szakszervezetünk nem tudja sem megvásárolni, sem pedig kölcsönt folyósítani a felújítására.
Riporter: Most csak annyit tudunk, hogy felidézzük, milyen épületek vannak Budapesten. Egyébként Ön még talán a költözés miatt tett egy feljelentést 2009-ben...
Bárány Balázs: Így van, az egész ügy kapcsán, hiszen abban az időben volt egy hullám, hogy a MÁV-ingatlanokat kellett volna értékesíteni, ebbe a csomagba tartozott a MÁV-székház is, és bizony értéken alul kísérelte meg az akkori MÁV-vezetés illetve a Minisztérium, a tulajdonos értékesíteni. Akkor mint felügyelő bizottsági tag Felügyelő Bizottsági üléseken emiatt szót emeltem, de az akkori FB nem igazán volt erre fogékony, ezek az előterjesztések a Felügyelő Bizottság által rendre tudomásul lettek véve, így kénytelen voltam magam - ha úgy tetszik - az ügyészséghez fordulni. Az ügyészség a feljelentésemet elutasította, megpanaszoltam, megint elutasította, megint megpanaszoltam, és aztán végül a kormányváltást követően 2010. őszén tájékoztattak arról, hogy elrendelték a nyomozást ez ügyben. A BRFK nyomozott egy alkalommal, 2012-ben tanúként meg is hallgattak. Hogy azóta hol tart az ügy, nem tudom.
