Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Orbán Viktor: 30 százalékos béremelést kapnak a vasutasok, a jövő idő okozta a félreértést


Harminc százalékos béremelést ígért a vasutasoknak 2019-ig Orbán Viktor miniszterelnök. Erről levelet is írt, amelyet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter olvasott fel július 8-án, Nyíregyházán, a MÁV vasutasnapi rendezvényén.

Az MTI tájékoztatása szerint Orbán megköszönte a vasutasok munkáját és azt is bejelentette, hogy megkezdődtek a vasútvonalak korszerűsítése, 2022-ig pedig összesen 900 kilométernyi vasúti pálya újulhat meg Magyarországon.

A magyar kormányfő úgy fogalmazott, hogy

Európa harmadik legsűrűbb hálózata azonban mit sem érne, ha nem lennének, akik minden egyes napon életet lehelnek ebbe a rendszerbe.

 

Ezért a kormány 2017 és 2019 között összesen 30 százalékkal fogja megemelni a vasúti dolgozók bérét.

Én is azt szeretném, hogy vasutasnak lenni ne csak egy szép hivatás, hanem kifizetődő munka is legyen

 

- írta Orbán Viktor.

A nyíregyházi rendezvényen mintegy nyolcezer vasutas és családtagjaik vettek részt, akiket Seszták Miklós is köszöntött. Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója megköszönte a vasúttársaság dolgozói iránt kifejezett megbecsülést.

Az atv.hu később már félreértésről beszélt, hiszen a vasutasok már megkapták annak a béremelésnek egy részét, amelyről július 8-án a nemzeti fejlesztési miniszter még jövő időben beszélt. Seszták Miklós egy vasutas napi rendezvényen Orbán Viktor levelét olvasta fel, aki azt írta: 2017 és 2019 között összesen 30 százalékkal "fogjuk" emelni a vasúti dolgozók bérét. A jövő idő miatt többen azt remélték, újabb emelést kapnak idén. 

Az ATV-nek nyilatkozó, anonimitást kérő jegyvizsgáló szerint jól jött az emelés, de bérfeszültséget okozott a cégen belül. A MÁV által kínált bért azonban sokan kevesellhetik, ugyanis az interjúalany szerint érezhető a létszámhiány a jegyvizsgálók, a kocsivizsgálók, sőt, még a jobban fizetett mozdonyvezetők körében is. A nemzeti vasúttársaság megerősítette: valóban nincs szó újabb béremelésről. Azt írták: márciusban az állami tulajdonos jóváhagyásával a MÁV-csoport három évre szóló bérmegállapodást kötött az érintett szakszervezetekkel. Ennek értelmében 2017-ben 13, jövőre 12, 2019-ben pedig 5 százalékos a bérfejlesztés átlagos mértéke.

Forrás: MTI, atv.hu