Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Röghöz kötné az RCH a kocsivizsgálókat! Döntött a VDSzSz Szolidaritás Cargós társasági választmánya


A kocsivizsgálói elvándorlás kritikus mértéket öltött Ferencvárosban, ennek kezelésére az RCH versenytilalmi megállapodás keretében 1+1 évre "röghöz kötné" őket - amennyiben a munkavállalók 98 százaléka elfogadja azt.

Az RCH Központi Üzemi Tanácsának március 30-i ülésén elhangzott tájékoztató szerint az első negyedév üzemi teljesítménye mintegy 20%-kal van a bázis felett, így jelenleg terv szerint teljesített az RCH. Ennek okai: Dunaferr-forgalom átterelődése Záhonyba, a szerb vasérc (cirka 200.000 tonna, a fuvar folytatása érdekében zajlanak a tárgyalások), de folyamatos a gabonafuvar is, stb.

A vonatok kiterheltsége javult, jó hír, hogy a megnövekedett teljesítményt csak kisebb mértékben követte a költségek emelkedése - ez alól a RIV-PGV kocsibér számít kivételnek. Ez azt jelenti, hogy a fuvarfeladatokat hatékonyan teljesítette a vállalat (a költségek 13-15%-kal emelkedtek).

A RIV-PGV kocsibér emelkedését a több bérelt kocsi és a hosszabb belföldi tartózkodási idők okozták. A vontatási szerződés a gyakorlatban felemás módon vált be. Kedvező, hogy újabb 25 mozdony áll rendelkezésre - áprilistól pedig még tovább 6 (2 db V43, 4 db V63). Viszont a mozdonyvezetők nem változó telephelyre szóló munkaszerződéssel rendelkeznek ezért - finoman szólva - nem lehet rugalmasan vezényelni őket, ami rontja a kihasználtságot, főleg a kelebiai térségben. Biharkeresztesre terelődött forgalom, visszaállították a megszakítás nélküli munkarendet. Gyékényesen a HZ kénye-kedve szerint viszi a vonatot. Itt a napokban történt egy kirívóan durva eset: a részükre átadott vonatra járt a mozdony, majd - ismeretlen okból - leakasztották a mozdonyt, és a konkurens vasút vonatát vitték ki.

VBKJ-választás (exit-poll jelentés)

Azt gondoltuk, hogy a készpénzt a munkavállalók közel 100%-a választja majd: némi meglepetésre a munkavállalók 66,7%-a döntött így (1270 fő, 122 m Ft). Ez a dobogó második fokára volt elég, a harmadik helyezett az Egészségpénztár (1052 fő) lett. A legtöbben a Szép-kártya vendéglátás zsebét (1389 fő, 162 m Ft értékben) választották, negyedik a Nyugdíjpénztár (720 fő). 

A vágányok között dolgozók egészségmegőrzését szolgáló lehetőséget (a MEDICOVER-en keresztül) tavaly 102 munkavállaló vette igénybe, a szerződést a felek júniusban tárgyalják újra. A mozdonyvezetői tanfolyamon 10-ből kilencen sikeres (villany-dízel) vizsgát tettek, egy főtől megvált a cég.


Az RCH Központi Munkavédelmi Bizottsága március 28-i ülésén tárgyalta a mobil kocsijavítást végzők munka- és védőfelszereléssel ellátását, az anyagok használatát, tárolását, egyszóval kezelését és a kockázatértékeléseket. A KMvB felhívta a terület újonnan kijelölt vezetőjének figyelmét arra, hogy súlyos hiányosságok tapasztalhatóak az egyes telephelyeken (pl. van, ahol a kockázatértékelések nem készültek el), és felszólította a hiányosságok felszámolására!


Már a médiában is napvilágot látott, hogy a kocsivizsgálói elvándorlás kritikus mértéket öltött Ferencvárosban. Ennek kezelésére az RCH versenytilalmi megállapodás keretében 1+1 év időtartamra "röghöz kötné" a kocsivizsgálókat amennyiben 98 százalékuk (74 fő) megkötné az ilyen tartalmú szerződést.

A VDSzSz Szolidaritás Cargo Társasági Választmánya telefonos körkonferencián értékelte a Munkáltató javaslatát, hogy a Felek állapodjanak meg erről. A Választmány (a jelenlegi ismeretei alapján) az alábbi döntéseket hozta:

1) A - kritikus - létszámhiány kezelését elsősorban az alapképzések sokkal gyakoribb szervezésével kell elérni (minden munkakörre igaz)

2) A VDSzSz Szolidaritás nem zárkózik el egy, a versenytilalmi megállapodás jogintézményét a Társaságnál bevezető megállapodás megkötésétől. Azonban kijelentjük, hogy egy ilyen típusú megállapodást - amennyiben létrejön - nem csak a szóban forgó szolgálati hely és munkakör tekintetében kell alkalmazni, hanem minden olyan esetben, amikor ugyanilyen, a feladatok ellátását veszélyeztető, kritikus létszámhelyzet alakul ki (főként a magánvasutak vagy egyéb foglalkoztatók elszívó hatása miatt).

3) Szakszervezetünk garanciát követel arra, hogy az RCH vállalja a Szakszervezetekkel egyetértésben, hogy előre meghatározott ütemezéssel felméri a szolgálati helyek foglalkoztatási problémáit (pl. ahova kirendelésbe járnak, ahol magas a túlóra mértéke, ahonnan rövid időn belül nyugdíjba vonulnak, ahol a tevékenység nem illeszkedik a munkakörhöz, stb.) és ezekre megoldási javaslatokat dolgoz ki.
(A maszek vasutak a tervezett intézkedés hallatán távolabbi szolgálati helyekről toborozna kocsivizsgálókat.)


Még nem üzemel, de már megérkezett a kocsik átvizsgálását segítendő mobil röntgenkapu Kelebia állomásra.

Frissítés: A VDSzSz Szolidaritás szegedi területi vezető ügyvivőjétől, Veréb Olgától érkezett az alábbi hír:

A röntgenkaput már eltávolították Kelebiáról, mert a használata adott körülmények között nem lehetséges. Valóban volt itt múlt hétig, azonban a kísérleti mérés után már el is vitték.

 

Az összeállítást Mózes Tibor, a VDSzSz Szolidaritás cargós társasági vezető ügyvivője készítette.