SZK: Megszületett az Együttműködési Megállapodás
Ezzel pedig az SZK-s munkavállalók számára is megnyílt a lehetőség az Ösztönzött nyugdíjazás, a MÁV Évek és a MÁV Esély programokban való részvételre! A VDSzSz Szolidaritás az SZK-nál is a bérek felzárkóztatását sürgette június 7-én, a Társasági Érdekegyeztető Tanács ülésén. Várhatóan módosul az SZMSZ is. Összefoglaló.
Létrejött az Együttműködési Megállapodás a MÁV Szolgáltató Központ Zrt-nél is a munkavállalók foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról. Erre a 2016. június 7-i Társasági Érdekegyeztető Tanács ülésén került sor.
Az ülésen két fő téma volt napirenden: az egyik a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Szervezeti Működési Szabályzatának (SZMSZ) tervezett módosítása, a másik az Együttműködési Megállapodás volt.
Az SZMSZ-módosítás három területet érintene: egyrészt a Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. megszűnése kapcsán a beszámolót készítő szervezet elvégezte a munkáját, működésére továbbiakban nincs szükség. Az érintett munkavállalók a számvitelhez kerültek, ahol ennek ellenére sem sikerült minden szabad pozíciót feltölteni.
A másik jelentős változás a munkavédelmet érinti: a Környezetvédelemhez hasonlóan a „hatos területi rendszer” – amit egyébként a MÁV és a MÁV Start is alkalmaz – háromra csökkenne. Ezzel az intézkedéssel a vezetői pozíciók számát csökkentené az SZK.
A harmadik változás a Baross Gábor Oktatási Központot érinti: a szakmai támogatás és az operatív szervezés válik el egymástól. A folyamatosan növekvő igények kiszolgálása érdekében növelni szükséges a BGOK oktatási kapacitását. Ennek érdekében elkezdtek felújítani a Tatai út 3. szám alatt egy meglévő ingatlant, ahol – várhatóan már ősztől – az oktatások mellett szállást is tudnak biztosítani a tervezett nagyszámú újfelvételes munkavállalók részére.
A Szervezeti Működési Szabályzat módosításait a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Közgyűlésének is el kell fogadnia.
Az Együttműködési Megállapodás megkötésével az SZK-s munkavállalók számára is megnyílt a lehetőség az Ösztönzött nyugdíjazás, a MÁV Évek és a MÁV Esély programokban való részvételre, amennyiben a feltételeknek megfelelnek. (Az aláírt megállapodást hamarosan mellékeljük.)
Az ülésen felvetettük, hogy elengedhetetlen többek között a BGOK kereskedelmi oktatóinak bérfelzárkóztatása, amit a munkáltató is elismer, viszont forrást nem tud rá fordítani. A költségek leszorításával a szolgáltatási színvonalat nem egyszerű növelni, főleg nem úgy, hogy a MÁV Szolgáltató Központ Zrt-t is utolérte a szakképzett munkaerő hiánya. A fizetések felzárkóztatása – a MÁV-hoz és a MÁV Starthoz hasonlóan – a szolgáltatási színvonal megtartása, növelése érdekében az SZK-nál is elengedhetetlen.
Czentnár Béla, társasági vezető ügyvivő, VDSzSz Szolidaritás
Tartozz közénk, erősíts minket: lépj be Te is a VDSzSz Szolidaritáshoz! A belépéshez keresd területi irodáinkat, a Tagdíjlevonási nyilatkozatot itt találod.
Szeretnél elsőkézből értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz a VDSzSz Szolidaritás facebook-oldalához!
