Nálunk minden
a vasutasokról szól!

A Parlament elfogadta a 101. § (3) törlését!


Június 7-én az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetést megalapozó törvényt, ennek része az Mt. 101. §. (3) törlése is, a MÁV közbenjárása "eredményes" volt. Ezúton szeretnénk ismét "megköszönni" a munkáltató tevőleges közreműködését, amiért "sikerült" több ezer vasutas jövedelmét mintegy 10%-kal csökkenteni, és a hétvégi munkavégzést korlátozó szabályokat kiirtani.

Ezzel a lendülettel eltörölték a vasárnap, rendkívüli munkaidőben foglalkoztatottak részére járó vasárnapi pótlékot is. Összeszedtük a Munka törvénykönyvét érintő legfontosabb változásokat, a törvény itt található:

138. § (hatályba lép: 2017. január 1.)
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 104. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

104. § (1) A napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között
legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (a továbbiakban: napi pihenőidő) kell biztosítani.

(2) A napi pihenőidő időtartama legalább nyolc óra
a) az osztott munkaidőben,
b) a megszakítás nélküli,
c) a több műszakos
vagy
d) az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló esetében.

(3) A napi pihenőidő, ha az a nyári időszámítás kezdetének időpontjára esik, legalább tíz,
a (2) bekezdés alkalmazásakor legalább hét óra.

4) A (2) vagy a (3) bekezdés alkalmazása esetén a két egymást követően beosztott napi pihenőidők együttes tartama legalább huszonkét óra.

(5) A készenlétet követően nem kell pihenőidőt biztosítani, ha a munkavállaló munkát nem végzett.

 


144. § (Hatályba lép: a törvény kihirdetését követő napon)

Hatályát veszti a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 101. § (3) bekezdése.

 

 Emlékeztetőül az Mt. 101. § (3).:

Mt. 101. §
(3) Ha a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére vasárnapra rendes munkaidőt osztottak be, számára a közvetlenül megelőző szombatra rendes munkaidő nem osztható be.

A munkáltatónak sikerült bosszút állni a három évre visszamenőlegesen kifizetendő elmaradt túlórapótlék miatt! Ismeretes: a VDSzSz Szolidaritás február 25-én jogerősen pert nyert a Szegedi Törvényszéken, majd a szakszervezetünkkel folytatott egy hónapos huzavona után a munkáltatók vállalták, hogy részletes elszámolás alapján 3 évre visszamenőlegesen kifizetik a több milliárdos nagyságrendű elmaradt túlórapótlékot a mintegy tízezer érintett vasutas számára.

A törvény elfogadásával az érintett vasutasokon kívül sok ezer magyar munkavállaló családjának 10-15%-kal csökken a havi jövedelme, emellett eddigi munkaidő-beosztásukat tetszés szerint alakíthatják a munkáltatók - természetesen, a munkavállalók hátrányára. Hiszen a Munka törvénykönyve - a munkavállalókra nézve rendkívül kedvezőtlen és elfogadhatatlan – módosítása miatt a hétvégi foglalkoztatás a munkáltatók számára a törvény hatályba lépését követően már elméletileg sem jelent anyagi többletterhet.

Tartozz közénk, erősíts minket: lépj be Te is a VDSzSz Szolidaritáshoz! A belépéshez keresd területi irodáinkat, a Tagdíjlevonási nyilatkozatot itt találod.

Szeretnél elsőkézből értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz a VDSzSz Szolidaritás facebook-oldalához!