Hírlevél - 2007. 12. 16.
Eredménytelen volt a még elégséges szolgáltatás tárgyalásának december 16-i, sztrájk előtti utolsó fordulója is. A MÁV Start továbbra is az összes menetrend szerint közlekedő vonat felét, naponta mintegy 1600 szerelvényt közlekedtetne a sztrájk alatt.
Annak ellenére nem változtatta meg a munkáltató javaslatát, hogy Szakszervezetünk további engedményeket tett a közelgő ünnepekre való tekintettel: december 21-től az összes menetrend szerinti vonat közlekedtetését ajánlottuk fel a munkáltatónak, míg december 20-án a hétvégi menetrend szerint utazhatnának az utasok, ami MÁV Start javaslatának megfelelően mintegy 1600 vonatot jelent. December 17-én reggel hat óráig közlekedhetnének a vonatok, ezt követően 18 órakor indulhatna el vonalanként egy-egy vonatpár. December 18-án és 19-én reggel és este egy-egy vonatpár leközlekedtetésére tettünk javaslatot.Mivel a munkáltató javaslata fenntartásával ellehetetlenítette, hogy megállapodás jöhessen létre a még elégséges szolgáltatásokról, fenti ajánlatunkat visszavonjuk. A munkáltató kompromisszum-készségének teljes hiánya egyben azt is jelenti, hogy december 17-én reggel hat óra után határozatlan ideig teljes káosz lesz a vasúti közlekedésben. Bejelentettük a munkáltatónak: megvizsgáljuk és megfontoljuk, hogy már december 16-án 22 órakor elkezdjük a sztrájkot, mivel tagjainkkal szemben a lelki terror alkalmazásától sem riadnak vissza a szolgálati vezetők. Törvénysértő módon egyik napról a másikra – a törvényben előírt határidővel nem törődve – szabadságolják őket, sztrájkban való részvételi szándékukról nyilatkozatot töltetnek ki velük, ami Péterfalvy Attila ombudszman állásfoglalása szerint is jogellenes, hiszen a sztrájkba lépés pillanatában elegendő erről nyilatkozni – annak, aki egyáltalán akar erről nyilatkozni. Ráadásul, a munkáltatók tagjainkat otthonaikban, telefonon zaklatják, hogy megtudják: részt kívánnak-e venni a december 17-én kezdődő sztrájkban.
