Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Járatmegszüntetés jöhet januárban?


A Magyar Nemzet értesülései szerint több száz járatot szüntetne meg a MÁV a menetrend decemberi életbe léptetése után, valószínűleg januárban. A járatritkítás hátterében járműhiány állhat, a szaktárca szerint a kihasználatlan kapacitásokat figyelemmel kell kísérnie a vasúttársaságnak.
Egész járatok leállítása vagy a reggeli csúcsidőszak kivételével egész nap kétórás vonatkövetés bevezetése – a fentiek csupán két példát jelentenek abból a 75 tételt tartalmazó munkaanyagból, amely a MÁV-Start december 14-től érvényes vasúti menetrendjét módosíthatja – értesüléseink szerint 2015. január 1-jétől. Ha a terveket megvalósítják, a kapacitáscsökkenés mértéke 4 százalék lehet. Az egyik sorban az szerepel: bezárható összesen 1 383 761 vonatkilométer, azaz éves szinten ennyivel kevesebb szolgáltatást nyújt majd a vasúttársaság.

A lap birtokába került dokumentum munkaanyag vagy annak része, melléklete lehet. Az alkotók személye nem ismert, de feltűnik benne Takács László neve, aki közreműködött a 2007-ben, a Kóka János minisztersége alatt végrehajtott vonalbezárások tervezésében is. A mostani javaslatban szerepelnek többek közt azok a dunántúli vonalak, amelyeket a korábbi kormányzat bezárásra ítélt, és a Fidesz-kormány újranyitott. Vonalbezárásról most ugyan nincs szó, de járatmegszüntetésekről igen. Az újság megkérdezte a vasúttársaságot és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM) is. Utóbbi válaszában nem zárta ki a menetrend-módosítást. Azt írták, „az NFM nyomon követi az utazási igények és szokások alakulását. A tárca a menetrendek folyamatos felülvizsgálatát várja el a vasúttársaságtól. A rendszeres áttekintés a kapacitáshiányos vonatok és vonalak szolgáltatásának kiegészítésére és a kihasználatlan járatok közlekedtetésének értékelésére is kiterjed.”

A kapacitások csökkentésének a hátterében a Magyar Nemzet információi szerint nemcsak a kihasználatlan járatok kivonása állhat, hanem a MÁV-Start gyorsvonati kocsihiánya. Más forrásból azonban úgy értesültek, hogy - bár a vasút gördülőállománya valóban rossz állapotban van - a folyamatosan érkező motorvonatoknak köszönhetően felszabadulnak vasúti kocsik, valamint küszöbön áll a vasúttársaság használt nyugat-európai kocsibeszerzésének lezárása is.