Nálunk minden
a vasutasokról szól!

RCH: Munkaügyi vita egyeztetése


A VASZ által benyújtott kollektív munkaügyi vita tárgyalásának első fordulójára június 10-én került sor. A nyári rekkenő hőség nem kedvezett a munkáltatói oldalnak, hisz az egyes témakörök kapcsán feltett kérdésekre leginkább a homlokokon megjelenő ránc és egy-egy legördülő izzadtságcsepp volt a válasz.
A legutóbbi KÜT ülésen átadott 19 főt érintő csoportos létszámcsökkentési szándékról szóló  tervezet kapcsán felvetettük, miként egyeztethető össze a létszámcsökkentés azzal, hogy lassan már 1%-os béremeléshez szükséges bértömeg áramlik ki a túlóra kifizetés soron?! Teljesen nyilvánvaló, hogy a Társaságnál létszámhiányos szolgálati helyek vannak –nem csak kocsivizsgáló munkakörben – , de a szükséges státuszok feltöltésére nem kerül sor. Élünk a gyanúval, hogy a munkáltató a service center beindulását követően felszabaduló létszámtól várja a túlórák csökkenését.

Nem kaptunk választ arra sem, miért pont a debreceni régiót sújtja –immár évek óta – a legnagyobb arányban a létszámleépítések sora? Úgy tűnik, mintha az RCH tudatosan leépítené Hajdú-Bihar megyét, ahogy azt évekkel ezelőtt tette Nógrád megyével. Az Unsere ÖBB decemberi számában olvashattuk: „Jelentősen megnövekedett határforgalom Záhonyban”. Ebből a munkáltató számára az következik, hogy januárban 9 fővel már csökkenteni kívánta a TÜK létszámát, miközben a termelésirányítók arról panaszkodtak/panaszkodnak, hogy nem lehet a feladatokat a csökkentett létszámmal precízen elvégezni. Mindeközben a Társaság létszáma mind a bázishoz, mind a tervhez viszonyítottan kevesebb. Nem tudni tehát, mire föl ez a létszámnyomás? A 2014. évi üzleti terv ismeretében a Társaság Felügyelő Bizottsága is egyhangú szavazással fejezte ki kételyeit a létszámtervet illetően: „ Az FB tudomásul veszi az üzleti tervben foglaltakat, de a létszámtervet nem tartja megalapozottnak.” Érdekes, hogy ez a határozat – a jobb információáramlás jegyében – nem jelent meg a Hírmondóban!

A féléve tartó ámokfutás a legalacsonyabb színvonalra akkor került, amikor a még le sem zárt képzési projekt ideje alatt a 19 főbe bekerült három oktató/vizsgabiztos, akik közül egy a KÜT tagja. A VASZ ezt az egész eljárást a munkaügyi kapcsolatok súlyos megsértésének értékeli. Ez a lépés önmagában casus belli. Ezt Ausztriában biztosan nem merné elkövetni a munkáltató.

A VASZ a csoportos létszámcsökkentés visszavonása mellett követeli, hogy a szakmai képzés rendszerének átalakítása csak a VASZ-szal megkötött megállapodás alapján történjen meg!
A munkáltató vonja be a technológiai vizsgálatokba a munkavállalói képviselőket!
A munkáltató mutassa be azokat a létszámterveket/hatástanulmányokat, amivel a service centerek beindulását követően számol!
Megállapodással kerüljön nyugvópontra a Fradiban, a kocsivizsgálók körében tavaly decemberben kialakult feszültség, amiért a felelősség a munkáltatót terheli!

A VASZ követelése a munkaügyi vitában, hogy szűnjön meg az évek óta tartó, a munkavállalókat az őrületbe kergető létszámintézkedések végeláthatatlan sora! Elsődleges szempont legyen a foglalkoztatás biztonsága, kiszámíthatósága, az egyéni életpályák tervezhetősége! Ez a követelés kerüljön beépítésre egy középtávú megállapodásba, aminek tárgyalására a munkáltató már ezerszer –írásban is –elígérkezett.
Nem tartozik a munkaügyi vita témakörei közé –mivel a Társaságánál van erre az évre hatályos bérmegállapodás –a bérmegállapodásban szereplő „bónusz plusz” kifizetése. A megállapodás szerint, amennyiben a 2013. évi üzleti terv (EBIT) teljesül, további bónusz kifizetésére nyílik lehetőség. Igaz ugyan, hogy az üzleti terv 1 milló€-val maradt el a tervezettől, de az „RC-TIS fiaskó” miatti több mint 1 millió €-s többlet költség sem szerepelt az üzleti tervben...
Jogilag nem, de morálisan mindenképpen elfogadhatatlan, hogy miközben a munkavállalók hada nem részesül a bónusz plusz kifizetésben, a TMR-ben részesülők –még azok is, akik felelősek az RC-TIS ilyetén történt bevezetéséért – megkapják prémiumukat csak azért, mert náluk a kifizetés alapja egy másik mutató: a ROCE. A bónusz plusz –valamilyen formában történő – kifizetésére vonatkozó követelésünket fenntartjuk!

EÜT szekció ülés

Pénteken Bécsben tartotta ülését az Európai Üzemi Tanács Árufuvarozási szekciója. Az ülést megelőző napon történt beszélgetések alapján elmondhatjuk, hogy osztrák kollégáink is meglepődtek az RCH egyeztetéseket kerülő, nyíltságot mellőző magatartásán. A service center működését firtató kérdésekre adott válaszokból azt tapasztaltuk, hogy a működés megítélése ma sem egyértelmű, pedig a rendszer több, mint egy évtizede működik náluk. Az osztrák kollégák legnagyobb negatívumként az ügyfelekkel történő kapcsolattartás problémáit említették.

Clemens Först – akivel itthon ritkán (sem) sikerül találkoznunk – egy szintén informális megbeszélésen úgy tűnik megértette felvetéseinket és megígérte, hogy – javaslatunknak megfelelően – jobban kiveszi részét a problémákat kezelni hivatott jövőbeni egyeztetésekből.Ennek érdekében a június 18-ra tervezett kollektív munkaügyi vita egyeztetésének időpontját úgy módosítottuk, hogy azon a CFO is részt tudjon venni.
Kíváncsian várjuk, hogy ennek lesz-e eredménye!