Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Mire számíthatunk a közeljövőben?


Az új Munka Törvénykönyve aláírásáig a negatívumokat felerészben sikerült csak kigyomlálni, és még nagyjából ugyanennyit meg kellene változtatni benne. Ezen a téren eddig nem jártunk túl sok sikerrel, de Gaskó István, a VDSzSz elnöke szerint minden erőnkkel azon leszünk, hogy a kritikus elemek kikerüljenek az MT-ből. A vasutasságot legdurvábban a 205. és 207. paragrafus sújtja, ezek tiltják meg, hogy az állami többségi tulajdonban lévő vállalatoknál a Munka Törvénykönyvétől kedvezőbb megállapodásokat lehessen kötni. Ez súlyos csapás volt a vasutas társadalomra, aminek következtében a vasutasoknak körülbelül öt héttel kell többet tartózkodniuk a munkahelyükön ugyanannyi bérért, sőt, esetenként kevesebbért is. Az említett szakaszok törlése egyúttal a VASZ egyik fő küldetése is, de a közeljövőben az önkéntes nyugdíjpénztárak helyzetét is meg kell erősíteni. A béreken is javítani kell, mivel sokkal rosszabb helyzetben vagyunk a szomszédos országok vasutasaihoz képest. Ez nagy szégyenfolt, amin a következő négy évben mindenképpen változtatni kell. De vannak jó hírek is. Ezekről is beszélt Gaskó István, a VDSzSz novemberi 8-i Kongresszusán, a vágatlan felvételt most megnézhetitek.
_