Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Előreláthatólag idén, és 2013-ban is lesznek problémák az egyen- formaruházati ellátásban


Mint ismeretes 2010-ben a választásokat követően, a leköszönő kormány felfüggesztette az állami vállalatok közbeszerzési eljárásainak engedélyezését. Ez, jelentős késedelmet, és súlyos problémákat jelentett a MÁV csoport munkavállalóinak egyen-forma, és munkaruházati ellátásában. Közel két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az elmaradt igények kielégítésre kerüljenek. Az egyensúlyi állapot napjainkra kezdett volna helyreállni.
A közbeszerzési eljárások engedélyezési folyamata ma is úgy zajlik mint a korábbi években. A MÁV ZRt. és leányvállalatai igényeinek összegyűjtését követően a MÁV Beszerzési és Készletezési Szolgáltató Egysége ( BKSZE ) írja ki a közbeszerzési eljárást, az erre vonatkozó törvény előírásainak szem előtt tartásával. Az eljárás során, a különböző ruházati elemek külön-külön jelennek meg. Állami vállalatok esetében a beszerzési eljárás megindításához, tehát már a meghirdetéséhez is, – amennyiben a beszerzés értéke az 500 MFt-ot meghaladja – az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. ( MNV ) engedélye szükséges. A közelmúltban hírt kaptunk arról, hogy míg a közbeszerzési eljárások többsége viszonylagos rendben halad, addig az egyen-formaruházati termékek körébe tartozó felsőruházati termékekbeszerzésére még nem jött meg az MNV engedélye. Ide tartoznak a férfi és női hosszú, rövid, ¾-es sportos kabátok, férfi nyári és téli zakók, dzsekik, nadrágok, továbbá női nyári és téli blézerek, szoknyák, nadrágok, valamint mellények és esőkabátok.A MÁV ZRt. 2012 március végén küldte meg közbeszerzési tervét az MNV ZRt. részére. A teljesség igénye nélkül azért meg kell jegyezni, hogy ez az időpont is elég kései volt. Ment a házon belüli engedélyezési tili-toli, változott a közbeszerzési törvény, ezért újra kellett írni a pályázatot, a nyílt eljárást az MNV megváltoztatta oly módon, hogy csak korlátozott munkaképességűeket foglalkoztató gyártók jelentkezhetnek és a többi. A beszerzési érték pedig úgy nőtt 500 MFt fölé, becsült értéken 602 MFt-ra, hogy az eljárás 100%-os opcióval két év, 2011 és 2012 évek igényeit fedezné. Ne felejtsük el, hogy a leadott igények, és a teljesítés között mindig van egy év csúszás. A 2011-ben leadott igényeket idén, a 2012-ben leadott igényeket 2013-ban kell teljesíteni. Most itt tartunk. Engedély még nincs, a terítőjáratos névre szóló kiszállítás bevezetése óta /a csomagokat a gyártók állítják össze / a raktárak üresek sőt nem is készletezhetnek, és a fentebb felsorolt ruhadarabok közül idén még egy sem került kiosztásra.A csökkent, vagy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozások bevonása az állami közbeszerzésekbe akár nemes gondolat is lehetne, de félő, hogy ezek a gyártók se mennyiségben, se minőségben, se a munka összetettségét illetően nincsenek erre a feladatra felkészülve. Hogy később milyen minőségű ruhadarabokkal fogunk találkozni, az egy másik történet lesz.Egyelőre maradjunk a jelennél. Látva a tornyosuló viharfelhőket, a VDSZSZ konzultációt kezdeményezett a BKSZE vezetésével, mely során arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen intézkedéseket tettek, vagy terveznek tenni a rövidesen tömegessé váló ellátási problémák megelőzése, orvoslása érdekében.A megbeszélés során Werle Zoltán igazgató egyetértett az általunk vázolt helyzettel, és szakszervezetünk közbenjárását kérte a közbeszerzési eljárás engedélyezési folyamatának felgyorsításában.Az MNV ZRt. igencsak szerteágazó szervezetében a második napon sikerült megtalálni azt az előadót, aki a MÁV e közbeszerzési igényét ismeri, és döntésre az MNV igazgatósága elé terjeszti. Ő szerencsére megértőnek, és segítőkésznek bizonyult, elfogadva azt, hogy a MÁV és leányvállalatai körében az egyen-formaruházati ellátás nem csak egy a sok közül, nem csak arculati kérdés, hanem bizonyos munkakörökben az egyenruhának és kiegészítőinek tradicionálisan forgalomszabályozó szerepe is van.Megígérte, hogy az Igazgatóság 2012 július 23.-i ülésén tárgyalni fogja a MÁV ZRt. előterjesztését, és szinte biztos volt a támogató döntésben. Ígéretet tett továbbá arra, hogy a döntést követően szakszervezetünket haladéktalanul tájékoztatja annak eredményéről. Ennyit tudtunk tenni.A baj csak az, hogy ha az MNV engedélye valami csoda folytán holnap megérkezne, már az is késő lenne. Ismerve a közbeszerzési eljárások meghirdetésének, elbírálásának, a gyártói szerződések megkötésének, és az első termékek beérkezésének idő igényét, azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom ebből idén mér nem lesz ruha. E felsőruházati termékek hiánya több ezer munkavállalót érint, legsúlyosabban azokat, akik újfelvételesként elvégezve a tanfolyamot munkába állnának, továbbá azokat a már munkaviszonnyal rendelkező kollégákat, akik munkakör változás okán válnak e ruházati elemek viselésére jogosulttá.Érdekes, hogy a munkáltatók / Pályavasút, START / részéről még semmilyen észrevétel nem érkezett a BKSZE -hez. Pedig azt gondolom, hogy elsősorban nekik kellett volna konzultálniuk egymással nem nekünk. Így egyfajta kíváncsisággal várom az eddig elmaradt munkáltatói reakciókat. Azt tudjuk, hogy a KSZ, és a Ruházati Utasítás szerint milyen szankciókkal sújthatók azok a munkavállalók, akik a munkakörükre előírt ruházatot nem, vagy nem szabályszerűen viselik. Most, hogy azon a térfélen jelentkezik a probléma talán már nem lesznek olyan következetesek és lehet saját, vagy szedett-vedett ruházatban szolgálatot végezni, vagy jön a fizetett állás idő?Elhangzott valami eseti beszerzésekről is, például a garancia időn túl használhatatlanná vált lábbelik, és az újfelvételesek első ruhájának soron kívüli legyártatásáról, de az nyilván tömeges hiányt nem képes pótolni. Akárhogy is alakul e vonatkozásban sem lesz egyszerű az év hátralevő része.

Budapest, 2012-06-27
Oroszi Rudolf

Cikkünk megjelenése után, az MNV szóvivője, Zicherman Zsolt úr levelet írt szakszervezetünknek, amelyben sérelmezte és visszautasította a cikk egyes tartalmi elemeit.

Levelét az alábbiakban közöljük, Oroszi Rudolf kollégánk viszontválaszával, amellyel remélhetőleg sikerül megnyugtatni a kedélyeket.