Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Különadó: kiszolgáltatottá tett vasutasok


A november 30-i VÉT-ülés zajos kezdését követően rákérdeztünk: milyen előre nem látható körülmény indokolja a csoportos létszámleépítéseket, amit egyes szolgálati helyeken kezdeményezett a munkáltató. A jelenleg még hatályos középtávú megállapodás értelmében ugyanis csak ilyen esetben lehetne csoportos létszámleépítést kezdeményezni. A valóságban persze semmilyen váratlan helyzet nincs: van viszont a létszámterv betartásáért járó vezetői prémium, ami így karácsony előtt nyilván jól jön számos munkáltatói jogkörgyakorlónak.

Mondani sem kell, hogy más munkakört nem ajánlanak fel senkinek – ami egyébként a foglalkoztatás-politikai megállapodásból következő minimum. Leszögeztük: ha egy helyi probléma a VÉT elé kerülhet, az két dolgot jelent. Az egyik, hogy a szolgálati vezető rabszolgának, csicskának tekinti a munkavállalókat, a másik pedig ebből következik: alkalmatlan vezetőnek. A TÁSZ-nál számos munkavállalónak már kézbesítették a 30 napos értesítést a munkaviszony megszüntetéséről. A munkáltató szerencsére partnernek mutatkozott a probléma megoldásában.

Nem így jártunk a szakszervezetünk által kezdeményezett KSZ-módosítással, aminek tárgyalásán botrányos véleményének adott hangot a MÁV tárgyalódelegációja. A munkáltató ugyanis teljesen elzárkózott a munkavállalóknak nagyobb foglalkoztatási biztonságot jelentő módosítás aláírása elől. Persze, nem minden munkáltató ilyen, az RCH-nál november 11-én létrejött megállapodás nagyon hasonló elemeket tartalmaz. Igaz, az egyezség ott percekkel a sztrájk megkezdése előtt jött létre. Talán a MÁV-nál is hasonlóra lenne szükség.

A módosítást egyébként azért kellene mielőbb tető alá hozni, mert egyes szolgálati vezetők már most dörzsölik a markukat, hogy a törvénymódosítás értelmében bárkit, bármikor meg lehet zsarolni a kormány által alaposan megcsonkított végkielégítéssel járó munkáltatói felmondással, ami gyakorlatilag a maga három és félmilliós korlátjával semmit nem kompenzál az évtizedes munkaviszony végén. (A különadó alapgondolata jó volt, hiszen elejét veszi a sok tízmilliós végkielégítéseket felmarkoló cégvezetők ámokfutásának, a baj csak az, hogy az életüket becsületesen ledolgozó vasutasokat is megkárosítja.)

A munkáltató ennek ellenére a VÉT-en egyértelműen kijelentette: a MÁV nem akar az általunk javasolt tartalmú KSZ-módosítást kötni.
A kacarászással kísért munkáltatói reakció gyakorlatilag azt jelenti, hogy a munkáltató legfelsőbb szinten egyetért a hosszabb ideje, vagy akár évtizedek óta a MÁV-nál dolgozó vasutasok kiszolgáltatottá tételével. Természetesen, nem hagyjuk annyiban a dolgot, lesz rá lehetőségünk, mivel a VÉT-ülések tervezett időpontjai a következők: december 11., 14., 17., 21., 28., 29, 30.