Nálunk minden
a vasutasokról szól!

RCA: nász utáni kiábrándulás?


Összegyűjtöttünk egy csokorra való ígéretet az RCA 2007-es ajánlatából; abból az időből, amikor az osztrák cég még javában a MÁV leányának csapta a szelet. Nem is maradt el a kézfogó a MÁV Cargoval. Most, a kétezres létszámleépítés árnyékában ennek a pályázatnak "A munkavállalók jövőjével kapcsolatos tervek" című fejezetéből különösen pikáns részleteket szemezgethetünk. Íme, az első: "Minden munkatársunknak azonos lehetõségeket biztosítunk, hogy a vállalatnál továbbfejlõdjenek."

Szemezgetünk az RCA ajánlatából, amit még 2007-ben nyújtott be a MÁV Cargo megvásárlására.

"Az, hogy egy vállalatot az ügyfelek vagy más érdeklődők sikeresnek tekintenek-e, leginkább a munkatársak egyéni képességein múlik, így a konzorcium mindkét vállalatának stratégiai gondolkodásában az ember áll a középpontban."

"Sikereink alapját a jól képzett és motivált munkatársak alkotják, akik a vállalat korlátlan bizalmát élvezik. A munkatársak önálló felelõssége, elkötelezettsége és egészsége adják vállalati kultúránk központi magját."

"A munkáltató és a munkavállaló közötti konszenzus megteremtését és a munkabéke fenntartását tekintjük alapvetõ célkitûzésünknek."

"Mindennek az alapja a menedzsment és az összes munkatárs személyes elkötelezettsége."

"Az a tisztelet, amit a konzorcium vállalatai a munkatársaikkal szemben tanúsítanak, kiterjesztésre kerül a MÁV Cargo munkatársaira is."

"A Rail Cargo Austria és a GYSEV meg vannak gyõzõdve róla, hogy a jõvõbeni közös út csak a MÁV Cargo munkatársainak meglévõ tudásával és elkötelezettségével folytatható sikeresen."

"A legnagyobb értéket a szociális béke kultúrája képviseli."

És végül egy 2008. évvégén megjelent újságcikkben ezt a gyöngyszemet találtuk: "az osztrák-magyar konszernnek a tervezett fejlődéshez minden dolgozóra szüksége van".