2013: Felújítják a székesfehérvári vasúti csomópontot
Várhatóan jövőre befejeződnek a székesfehérvári vasúti csomópont uniós támogatással megvalósuló felújításának előkészítő munkálatai, amelyek 885 millió forintba kerülnek, a költség 85 százalékát az európai strukturális alapokból fedezik.
A páneurópai vasúthálózat fejlesztése keretében felújítják a Budapest-Boba vasútszakaszt, s annak részeként tervezik a Boba-Székesfehérvár szakasz fejlesztését is. Az előkészítési munkák során már készen van a környezeti hatástanulmány és hatásvizsgálat, az engedélyezési tervdokumentáció, és folyamatban van a jogerős építési engedély kiadása.
A tervek szerint a fejlesztés következő ütemében, 2013-2015 között várható a székesfehérvári vasútállomáson a pálya és a biztosítóberendezés korszerűsítése. A felújítás során átépítik a vasúti csomópont I-XV. számú vágányait, a peronaluljárót, az állomásépület fogadócsarnokát, az utas peronokat, s új perontetőket építenek. Emellett elektronikus biztosítóberendezést alakítanak ki, s korszerűsítik a villamos felsővezetékeket.
Az átmenő vágányokat úgy tervezik, hogy azokon száz kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhessenek a vonatok.
