Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Tisztelt Tagtársak! - 2010. március 16.


A napokban magukról megfeledkezett munkahelyi vezetők "Tájékoztató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésről" címmel leveleket postáztak, nem törõdve azzal, hogy ezzel mennyi bajt és keserûséget okoznak a munkavállalóknak.
A napokban magukról megfeledkezett munkahelyi vezetők a debreceni és pécsi humánszolgáltató egység állományába tartozó munkavállalói számára "Tájékoztató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésről" címmel leveleket postáztak, nem törődve azzal, hogy az abban foglaltak azon túl, hogy jogellenesek, mennyi bajt és keserűséget okoznak olvasóiknak és szeretteiknek.

Jellemző, hogy mikor ez ügyben a debreceni szerzőt felhívtam, irónikus, pökhendi, majd a végén pilátusi cselekményt idéző válaszul szolgált, miszerint is ő mossa mancsait, mert ha nem is a feldühödött nép, de a főnökei utasítására cselekedett.

Ez annál is inkább érthetetlen, mivel a meghivatkozott személlyel megállapodást kötöttünk, hogy csoportos létszámleépítés csak az esetben valósítható meg, ha az egyébként semmire nem jó átszervezésben érintettek a munkáltató által a munkáltatónál felajánlott és az egyezségben precízen körülírt feltételeket teljesítő munkakört nem fogadják el. De hát ilyen a világ! Amíg nekem nem fáj valami, addig a másik fájdalma engem nem érint meg.

Még jó, hogy mindezt humánpolitikusok vallják.

E tarthatatlan helyzetet oldandó, pénteken ismét megbeszélést kezdeményeztünk Zsoldos Mariannával, aki biztosított bennünket arról, hogy ezen értesítésben foglaltak végrehajtása nem esedékes és nem is volt túl szerencsés a kiadásuk. Ő tartja magát - és ezt jó volt hallani - a már hivatkozott egyezségünkhöz, és ezentúl is ami tőle telik, elkövet mindent annak érdekében, hogy a miskolci és pécsi tagjaink, kolléganőink ezen átszervezés okán nyugodtan élhessék életüket.

Nincs kétségünk felőle, hogy ez így is történik, de azért felhívjuk tagjaink figyelmét, hogyha Virasztó elvtárs nevével fémjelzett szervezések okán bármelyiküket is jognyilatkozat megtételére bíztatják, úgy arról csak akkor tárgyaljon ill. írjon alá bármi megállapodást, ha előtte tisztségviselőinkkel konzultál, sőt e megbeszéléseken igényli részvételünket.


Üdvözlettel:

Bárány Balázs Péter

alelnök