Cargo: VDSzSz-megállapodás a cégvezetéssel
Lényege, hogy legalább 2010. február 8-ig létszámleépítésre való hivatkozással munkáltatói rendes felmondásra nem kerül sor. Ezen időpontot követően sem valószínű - legalábbis tagjaink tekintetében - , hogy él ezzel a lehetőséggel, hiszen a korengedményes nyugdíjazás kiterjesztéséről szóló ígéretén túlmenően látni kell, hogy csak abban az esetben tekintjük a kollektív munkaügyi vitát lezártnak, ha a létszámleépítésben érintett munkavállalók-köztük elsősorban tagjaink sorsát- megnyugtatóan tudjuk rendezni. Amennyiben erre nem lesz kilátás, úgy ahogy ez a megállapodásból is kitűnik, a február második hetéig vállalt sztrájk-moratóriumot követően, ha kell újabb sztrájkokkal védjük meg a munkavállalók munkahelyeit.
Látjátok, van értelme szembe szállni mindazon akarattal, mely az egyén, illetve a közösség érdeki ellen hat!
Mindazon munkavállalóknak - legyenek szakszervezeti tagok vagy szakszervezeten kívüliek - köszönjük a sztrájkban való részvételt, akik felvállalták eme nemes cselekedetet!
Budapest, 2010-01-25, 11 óra
Mózes Tibor
vezető ügyvivő
Bárány Balázs
alelnök
