Kinél van a kontroller?
Elég vicces címmel jelent meg egy hír a napokban az egyébként tragikus San Francisco-i vonatbalesetről: "eltévesztette a mozdonyvezető a kanyart" - írják a katasztrófa okait firtató vasúti "szakértők". A kontroller - legalábbis a régi Ganzos gépeken - kormánykerékhez hasonló megjelenése sok laikusnak okozhatott már fejtörést, a mozdonyvezetőknek pedig felhőtlen perceket, miután sikeresen beadták, hogy tényleg kanyarodásra való. Most azonban úgy tűnik, őket is behúzzák a csőbe.Feltűnően hallgat a Mozdonyvezetők Szakszervezete azzal az igencsak magyar vonatkozású hírrel kapcsolatban, ami szintén a napokban látott napvilágot. Mint egy-két hírportálon már meg is jelent: "a mozdonyvezetőknek vagy a fizetésük csökken vagy a munkahelyük szűnik meg – a vontatásért felelős MÁV Trakció Zrt. vezérigazgatója szerint a MÁV leányvállalata másként nem tudja megőrizni működőképességét.
Márkus Imre ezért arra készül, hogy a szakszervezetekkel közösen felülvizsgálják az érvényben lévő kollektív szerződést. A Trakció első embere azt tapasztalja, válság idején a teherszállítási üzletágnak kevesebb mozdonyra és kevesebb mozdonyvezetőre van szüksége. A privatizált MÁV Cargótól egyre kevesebb vontatási feladatot kapnak, ráadásul a Bajnai kormány is 40 milliárdot elvon majd a vasúttól. A volt szakszervezeti vezető mégis abban bízik, hogy „előnyugdíjazással” és a teljesítményalapú bérezés bevezetésével a probléma egy része orvosolható lesz."
A probléma másik része nyilvánvalóan a csoportos létszámleépítés. Utóbbi aggodalommal tölt el bennünket, hiszen szakszervezetünk több hasonló munkáltatói kezdeményezéssel találta már szemközt magát az évek során, ezek alkalmával viszont kivétel nélkül sikerült elérni, hogy egy tagunknak sem kellett akarata ellenére elhagyni a vasutat.
A bámulatos megfigyelőképességénél már csak a talpraesés tudományában járatosabb vezérigazgató a történet szempontjából szinte lényegtelen: szóltak neki fentről, ettől kezdve a Trakciót is hivatalosan elérte a válság. Nem lehet viszont elmenni a MOSZ reakciója, pontosabban annak hiánya mellett. A fenti hír ugyanis valahogy kimaradt a szakszervezet honlapjának rendszeres sajtószemléiből, ahogy a sztrájkfelhívás is még várat magára.
Úgy tűnik, hamarosan kiderül, (ki kell, hogy derüljön) meddig lehet "az előbb még tárgyalunk"-hozzáállással elvegetálni. Mi csak reméljük, hogy a mozdonyvezetők nem maradnak magukra. Rajtunk nem fog múlni. Ne feledjük: ők is vasutasok, akiket bajban kutya kötelességünk segíteni, mint bármelyik más vasutast. Erről szól többek között a nevünkben szereplő "szolidaritás" szó.
