Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes


A mi Józsefünk által vezetett Startos adminisztráció kitalálta a frankót az együttműködés, a korrektség, a jóviszony ápolását hirdető szemlélettől vezérelten, és a nemrég vizsgázott mintegy 180 jegyvizsgálót sajátos munkaszerződéssel lepte meg.
A nevében határozott időtartamú szerződés, amely idén december 31-ig tart, ugyanakkor próbaidőt is kiköt az ifjú munkatársak számára - ahogy ezt egyébként a MÁV Startnál KSZ-ként működő, munkaviszonyra vonatkozó szabály kötelezően elő is írja. A dolognak azonban az egyik fő szépséghibája, hogy próbaidőt csak határozatlan időtartamú munkaszerződés esetében illik kikötni. Még a MÁV-Start Zrt-nél is eddig mindig ez volt a szokás. Figyelemmel arra, hogy ilyen esetekben mindig a munkavállaló számára kedvezőbb fordulatot kell alkalmazni, az ezen okból is összehívott egyeztetésen együtt örvendeztünk Józseffel azon, hogy mégse sikerült gonoszat cselekednie, és minden érintett, akivel ezt a munkaszerződést megkötötték, tulajdonképpen határozatlan idejű munkaszerződést kötött a MÁV Starttal. Ismét bebizonyosodott egy közmondás igazsága: aki másnak vermet ás, ...

De azért ez nem volt szép dolog. Nyomatékkal hívjuk fel újdonsült tagtársaink, kollégák figyelmét arra, hogy amennyiben határozott időtartamú munkaszerződés aláírásával keresné meg őket a munkáltató, ne írják alá, hanem kérjék szakszervezetünk segítségét a munkaviszonyukkal összefüggésben az egyik leglényegesebb okmány aláírása előtt. Mert utólag a jogorvoslat rendkívül nehézkes, majdhogynem lehetetlen.

BBP