Hírlevél - MÁV - 2009. június 30.
Hiába ajánlottunk szövetséget, úgy tűnik, a MÁV menedzsmentjének egy része már felkínálta lelkét, és hagyja veszni a vasutat – a vasutasokról nem is szólva.
Az előterjesztésből kitűnik, hogy a MÁV-nak a mai nappal bezárólag el kellett készíteni a vagyonleltárt. Épp ezért nehezen hihető, hogy a személyügyi igazgatónak nincs tudomása a kormánycsapásról.
A helyzet teljes egészében lehangoló, úgy tűnik, már felháborodni sem érdemes. Tárgyalni pedig még annyira sem. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a színjátékban való szerepünkről inkább lemondunk, így elhagytuk a bérleményben lévő szárazakváriumot/terráriumot. A hátrahagyottak pedig töltődhettek a nap sugaraival. És közben nyilván hozsannázhattak Bajnai és csapata legújabb ötletén.
Csak remélhetjük, hogy a minisztériumban július 2-án sorra kerülő VEB-ülés e téma vonatkozásában sem fog botrányba fulladni.
