Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Sztrájk előtt - ismét eredménytelen volt a kollektív munkaügyi vita tárgyalása - 2008. november


Újabb követeléssel bővítettük a kollektív munkaügyi vitát a november 28-án megtartott tárgyalásnak csúfolt színjátékon, miután egy korábbi egyeztetést követően a MÁV semmit nem tett a tervek szerint decemberben életbe lépő menetrend visszavonása érdekében. A tervezett menetrend ugyanis sok vasutas számára gyakorlatilag ellehetetleníti a munkába járást, illetve a munkahelyről történő hazajutást, rengeteg munkavállaló megszokott életvitelének feladását vonva maga után. A MÁV természetesen úgy reagált erre, hogy a vasút elsősorban nem a vasutasok munkába járásához kell. A vállalat ezek szerint másod – vagy ki tudja hányadrendű állampolgároknak tekinti dolgozóit, ami persze, nem újdonság.
Egyébiránt úgy véljük, hogy az utazás szempontjából legfeljebb a potyautasok tekinthetők másodrendűeknek, azonban az ellenük való fellépés ördög- és boszorkányüldözést von maga után, ahogy ez már több alkalommal is megtörtént tagtársainkkal.
A nyugaton ismeretlen éves menetrendváltás milliárdos összegeket emészt fel, ennek ellenére a MÁV a többi követelésünk vonatkozásában farizeus módon továbbra is pénzhiányra hivatkozik.
Felhívtuk a munkáltatók figyelmét arra, hogy a napokban a versenyhivatalok döntései értelmében elhárult az utolsó akadály a Cargo privatizálása elől, ami egyben azt is jelenti, hogy a vételár rövidesen befut a MÁV kasszájába. Ez természetesen azt vonja maga után, hogy az összes vasutas részére szakszervezetünk által követelt 250 ezer forint kifizetésére sort lehet keríteni – és nem csak az ebben a tekintetben szerencsésnek mondható Cargós munkavállalók esetében, akik fejenként akár másfél millió forintot is joggal várhatnak a privatizációs bevételből. A vasút álságos módon egy hazudozó ember – nevezetesen Kóka János – háta mögé bújik, aki jó magyar szokás szerint egész egyszerűen letagadta az általa nem egy alkalommal – a vasút vezetésének jelenlétében is – hangoztatott ajánlatát, ígéretét.
A MÁV képviselője indokolatlannak tartotta követelésünket, ahogy az összes többit is. Bejelentettük, hogy rövidesen folytatódik a sztrájk, hiszen a kollektív munkaügyi vitában megfogalmazott követeléseink közül a MÁV egyetlenegy megoldására se tett még csak kísérletet sem.
Nem zavarja őket, hogy szakszervezetünk nem írta alá a 2008. évre vonatkozó bérmegállapodást a MÁV-nál és a MÁV Startnál, nem törődik a jogerős bírósági végzéssel, és fittyet hány a vasutasokra egyre nagyobb terheket jelentő gazdasági változásokra. Mitöbb jókat derül azon, amikor például a párizsi demonstrációra hivatkozva arról szóltunk, hogy ott csak szimpátia kísérte a vasutasok több tízezres megmozdulását, amit a vasút liberalizálása ellen szerveztek. Úgy látszik, ez nem demokrácia, hanem sokkal inkább az számít annak, amikor a kicsit magasabb polcon lévő beosztott kéjes élvezettel szemléli az „alatta lévők” vergődését.
A MÁV vezetése egyébként több sztrájktörőnek úgy hálálta meg a munkabeszüntetések során végzett tevékenykedést, hogy a követelésünkre lefolytatott vizsgálat eredményeképp a vasúti közlekedés szabályainak megsértése miatt velük szemben hátrányos jogkövetkezményeket szabott ki. Ebből is látszik, mennyire érdemes talpnyalónak lenni.
A sztrájk bejelentésére a szokott módon, a tájékoztatásra megfelelő időt hagyva, kerül sor.
Kérünk Benneteket, hogy erre készüljetek, hiszen egyértelmű, hogy másképp nem lehet pozitív változást elérni egyik munkáltatónál sem.

2008. november 28.