Nálunk minden
a vasutasokról szól!

A pihenőidő szabályozása: mi változott?


A cikknek az ad különös aktualitást, hogy a munkajogi szabályozás - az európai munkáltatási gyakorlatot figyelembe vevő uniós iránymutatásnak megfelelően - tavaly májusban változott: ezt 2017. január 1-től kötelező alkalmazni.

A munkavállalói jogok katalógusában – az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményét követően – kiemelt helyen szerepel a pihenőidő biztosításának kérdése.

Elöljáróban még azt is el kell mondanunk, hogy az Mt. pihenőidőre vonatkozó szabályaitól, főszabályként csak kollektív szerződésben és csak a munkavállaló javára lehet eltérni. (Ez alól csak néhány kivétellel – így a vasúti közlekedés esetében – lehet a törvényi előírásnál akár kedvezőtlenebb szabályokat is alkalmazni).

1. A napi pihenőidő:  (Mit mond az Mt.?)

Az Mt. 104. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló részére az (előző) napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (napi pihenőidő) kell biztosítani. Miután az Mt. külön nem említi az utazási időt, így ebből következően azt a 11 óra („bruttó”) pihenőidőbe bele kell számítani az utazással töltött időt is, azaz, ha ez nem is feltétlen pihenés, de munkajogilag – eltérő kollektív szerződéses rendelkezés hiányában – a pihenőidő része.

Az általános munkarendben („állandó nappalos”) foglalkoztatott vasutas munkavállalók esetében ez a szabály nem is kíván különösebb kommentárt, ha nem lenne a készenlét (aminek elrendelésére értelemszerűen csak pihenőidőben kerülhet sor).
E tárgykörben az Mt. mindössze annyit mond, hogy a munkavállalót a készenlétet követően, ha munkát nem végzett, nem illeti meg pihenőidő. Eltekintve attól az apróságtól, hogy időnként maga a munkavégzés is kérdés lehet (pl. ha felveszem a telefont, az munka?), a legtöbb problémát az okozza, ha valóban (rendkívüli) munkavégzésre kerül sor a rendelkezésre állás alatt. Az elmúlt években ez visszatérő téma volt a pályavasútnál, ezért készült egy példatár is ilyen esetekre, melyből egy kis ízelítőt az alábbiakban közreadunk.

A készenlétet ide nem értve, az mindazonáltal egy alapvető tilalom, hogy – szemben a heti pihenőidővel –a napi pihenőidő minimális tartama mindenképpen abszolút korlát. Azaz munkavégzésre, ideértve a rendkívüli munkát is, nem kerülhet sor, illetve ha mégis, akkor emiatt minden esetben újrakezdődik ennek teljes időtartama (mint a vízilabdában a támadási idő). Ilyenkor a munkavállaló munkavégzésére a következő napon csak a napi pihenőidő tartamának leteltét követően kezdődhet, akkor is, ha egyébként a munkaidő-beosztása szerint a munkaideje korábban kezdődne. Az emiatt hiányzó munkaidőre a munkavállalót díjazás illeti meg (tehát, ha a másnapi munkavégzés 7.00 órakor kezdődik, de a munkavállaló még hajnali 1.00 óráig rendkívüli munkát végzett a készenlét alatt, akkor munkába legkorábban 12.00 órakor állhat be, és a 7.00-12.00 óra közötti időre „állásdíj” jár a részére).

A beosztás szerinti napi munkaidő 7.00-15.20-ig tart, általános munkarendben, hétfőtől – péntekig. A munkaidőn kívül készenlét lett elrendelve 15.20 órától másnap 07.00 óráig.
(Az Mt. 87.§ alapján a munkanap azonos a naptári nappal, tehát 00:00-kor kezdődik és 24:00-ig tart, ennek megfelelően kell értelmezni a „napi” munkavégzés fogalmát is.)

1. példa:
A munkavállalónak 03:00 és 06:00 között a készenlét alatt rendkívüli munkavégzést rendelnek el.
Miután a két munkanap között (15:20-tól 02:20-ig) volt egy a 11 órás megszakítás nélküli pihenőidő, ezért 06:00 órától rendes munkaidőben folytathatja a munkavégzését.
[A rendes munkaidejét követően azonban aznap már csak legfeljebb egy óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el részére (12-3-8=1)].

2. példa:
A munkavállaló számára a két munkanap között, a készenlét alatt munkavégzést rendelnek el 18:00 órától 22:00 óráig.

Ezzel a munkavállalónak a napi teljesített munkaideje 12 óra (a napi 8 óra rendes munkaidőn felül a 4 óra rendkívüli) lesz és aznap – az Mt. 108.§ (2) szerinti rendkívüli esetet kivéve – éjfélig már többet nem dolgozhat.
Mivel 15:20 és 18:00 között nem volt értelemszerűen meg a 11 óra pihenőidő és az aznapi munkáját 22:00-kor fejezte be, ezért a napi pihenőidejét innentől kell számítani és az – újabb munkavégzés elrendelésének hiányában – másnap 09:00-ig tart. Ezt követően állítható be csak munkába.

3. példa:
A munkavállaló számára a két munkanap között, a készenlét alatt 02:30 és 04:00 között rendelnek el munkavégzést.
Ez esetben 15:20-tól 02:20 között már kiadottnak minősül a 11 órás megszakítás nélküli pihenőidő. A másnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés a beosztás szerinti időben 07:00-tól megkezdődhet.

 

Tekintettel arra, hogy a kollektív szerződéseink az általános munkarendben foglalkoztatottakra különösebb figyelmet nem szentelnek, tovább is léphetünk.
[Sajnos még helyi függelék szintjén sem tesznek említést az állandó nappalosok tekintetében lakás és a munkahely közötti utazási időkről, így – a helyenként alkalmazott sajátos munkaidő-beosztásoknak köszönhetően – időnként még az is kérdés lehet, hogy egyáltalán képes lesz-e a munkavállaló az Mt. 52. § (1) bekezdésnek megfelelni, miszerint a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni].

A főszabály alól azonban maga az Mt. számos kivételt tesz, így mindenekelőtt a megszakítás nélküli tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló esetében – KSz alapján – ez a minimális pihenőidő mindössze (legalább) nyolc óra. [Korábban ez a nem túl munkavállaló-barát szabály vonatkozott a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalókra is, de ezt – az Mt. 101. § (3) bekezdéssel együtt – a jogalkotó kiiktatta a rendszerből.]

A legutóbbi Mt. módosítás éppen ezen a ponton tesz egy jelentős féket a szabályozásba. Ennek célja a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv 17. cikk (2) bekezdésével való összhang megteremtése. Erre tekintettel, amennyiben a munkavállaló számára tizenegy óránál kevesebb egybefüggő pihenőidőt is biztosíthat a munkáltató (ez a vasútvállatoknál így is van), ezen rövidebb napi pihenőidőt követő beosztás szerinti munkavégzés utáni napi pihenőidejének és a rövidebb pihenőidőnek együttesen már legalább huszonkét órának kell lennie, a tizenegy óránál rövidebb pihenőidő kompenzálásaként.

A mi esetünkben a probléma az, hogy a kollektív szerződések – eltérően az Mt-s szabályozástól – más értenek napi pihenőidő alatt. Míg az Mt. a két szolgálat közötti „bruttó” (azaz utazási időt magában foglaló) pihenőidőről beszél, addig a KSz-ek ezt „nettó” (azaz tulajdonképpen lakáson töltött) időként határozzák meg. Leegyszerűsítve az almát kellene a körtével összehasonlítani.
Ennek megfelelően a kompenzációs pihenőidő alkalmazása is csak akkor jön szóba, ha a KSz helyi függelék szerinti nettó (pl. 8 óra) pihenőidő + utazási idő (pl. 2 óra oda- visszautazási idő) kevesebb, mint (az Mt. szerinti) 11 óra. Ilyenkor a következő pihenőidőt – a példában említett esetben – legalább 2 órával meg kell emelni, mivel 10+10=20 óra kevesebb, mint a 2*11, azaz huszonkét óra. Miután ez viszont előfordulhat, álláspontunk szerint a szabály alkalmazásától nem lehet eltekinteni (a munkáltató álláspontja – jelen írás idején – ettől eltérő).

Mit mond a KSz?
A kollektív szerződéseink a megszakítás nélküli (fordulós) munkarendűek és az utazó szolgálatot ellátók napi pihenőidejét – helyi függelék eltérő rendelkezésének hiányában – 12 órában állapítják meg, amelyet helyesen a lakásra való érkezéstől, az onnan való munkába indulásig kell figyelembe venni (ilyenkor egyébként nem a tényleges utazással töltött idő számít, hanem ennek helyi függelékben megállapított átalány mértéke, ami lehet több is, kevesebb is).

E tekintetben tehát saját szabályaink – a pályafenntartás és a TEB területén dolgozó általános munkarendben [„állandó nappalos”(?), aki éjjel és vasárnap is dolgozik] foglalkoztatottak kivételével – (akik esetében egyébként maga az alkalmazott munkáltatási gyakorlat, de maga a szabályozás is felülvizsgálatra vár) kedvezőbbek az Mt. szabályaihoz képest.
Ezt a kedvező szabályozást mindazonáltal sajnos lerontják a helyi függelékek, melyeknek megkötése során a felek éltek a KSz felhatalmazással, így a napi pihenőidő mértékét – kevés kivételtől eltekintve – legalább 8 órára vitték le. Ebbe természetesen nem tartozik bele a lakóhelyről a munkahelyre, a munkahelyről a lakóhelyre történő utazás időtartama.

2. A heti pihenőnap

A napi pihenőidőhöz képest itt már tagoltabb és bonyolultabb a munkajogi szabályozás.

i. Az Mt. az általános szabályt, mely szerint a munkavállalót hetenként két pihenőnap (alapesetben a pihenőnapok egymásmellettisége mellett) illeti meg, tovább lazítja azzal, hogy rögtön a következő bekezdésben kimondja, hogy

ii. egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók.

Itt annyiban kell megszakítanunk a szabályozási logikát, hogy miután egyenlőtlen munkaidő-beosztásról beszélünk, az természetesen egyértelmű követelmény, hogy a pihenőnapokat (de különösen igaz lesz ez a pihenőidőkre, ahol annak kezdő és befejező időpontjait is fel kell tüntetni) a munkaidő-beosztásban kell kijelölni és arról a munkavállalót kimutathatóan értesíteni kell.

iii. Az Mt. a következő kivételes szabály beiktatásával e helyütt ismét lép egyet, amikor kimondja, hogy a pihenőnapok egyenlőtlen beosztása akár azt is jelentheti, hogy a munkavállaló akár 6 munkanapot is köteles egyben dolgozni, és csak ezután köteles a munkáltató a pihenőnapot számára beosztani/biztosítani (nyilván ha az így érintett héten csak egy pihenőnapot biztosított a munkáltató, akkor egy másik héten ezt kompenzálnia kell majd egy plusz pihenőnappal).

iv. Azt is meg kell jegyezni, hogy itt maga az Mt. elég méltatlanul bánik a megszakítás nélküli tevékenységben foglalkoztatottakkal (így a vasutasokkal is), amikor esetükben még ez alól a szabály alól is felmentést ad, azaz ők a munkaidőkereten belül – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – szinte megszakítás nélkül foglalkoztathatóak lennének (erre a legnagyobb igény az FKG Kft.-nél volt, amit sikerült korlátok közé szorítani).

Más megközelítésben – a START KSz 47.§ 3. pontjával megegyezően – ez azt jelenti, hogy az alkalmazott munkaidőkereten belül akár kettőnél több pihenőnap összevontan is kiadható.

Itt megint szükséges egy kis kitérő az alkalmazott gyakorlatra. A MÁV START kollektív szerződése ebben a logikában/sorrendben ezen a ponton rögzíti az előbb említett Mt. szabályt, azaz nyilvánvalóan a 6 nap utáni kötelező pihenőnap, az összevont pihenőnapok következménye, így tehát előfordulhat olyan hét is, ahol nem kerül kijelölésre két pihenőnap, de ilyenkor is kötelező a hat nap után egy pihenőnap kiadása. A hat nap mindazonáltal hat munkanap, amit nem törhet meg semmilyen munkavégzés alóli mentesülés sem (pl., időszakos oktatás, orvosi vizsgálat, munkavédelmi képviselői-, üt.- és szakszervezeti munkaidő-kedvezmény stb.), tehát abszolút korlátról van szó.

Az változatlanul követelmény, hogy a munkavállaló számára havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell beosztani.

3. A heti pihenőidő

Tekintettel a vasúti közlekedés ismert sajátosságaira, a végrehajtó szolgálatban nem a heti pihenőnap, hanem a heti pihenőidő vált jellemzővé.
Maga az Mt. is nyilvánvalóan a főszabálytól eltérően további kivételszabályokkal biztosítja egyrészt a foglalkoztatás rugalmasságát, másrészt ezzel együtt a munkavállalói jogokat. Ennek megfelelően lehetőség van arra, hogy a munkáltató – a heti pihenőnapok helyett – hetenként

v. legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli heti pihenőidőt biztosítson.

Ezt a munkáltatói kötelezettséget tovább lazítja a jogalkotó, azzal, hogy

vi. egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a negyvennyolc óra heti pihenőidő helyett a munkavállalónak hetenként legalább negyven órát kitevő és egy naptári napot magába foglaló megszakítás nélküli heti pihenőidő is biztosítható.

Ezzel együtt a munkavállalónak a munkaidő-keret átlagában (praktikusan havonta) legalább heti negyvennyolc óra heti pihenőidőt emellett is biztosítani kell. Lefordítva ezt, amennyiben hétről-hétre csak a minimális pihenőidőt sikerül a munkáltatónak biztosítani, akkor – egy négyhetes hónapot figyelembe véve – az utolsó héten ez a kötelezően biztosítandó pihenőidő 72 óra lesz.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a pihenőidő alkalmazása esetén a jogalkotó szigorúbb követelményeket támaszt, azaz nem egy nap (vagy 24 óra), hanem több, 40 óra a minimális pihenőidő. A rugalmas foglalkoztatást tehát pontosan az emelt pihenőidővel kívánta ellensúlyozni.

A vasúton hatályos kollektív szerződések ezeken a mértékeken egy kicsit emelnek (42 óra), illetve az egy kötelező vasárnap tekintetében előírják, hogy a heti pihenőidőt havonta legalább egyszer úgy kell kijelölni és kiadni, hogy annak időtartama a 47/48 órát elérje és abba egy teljes hétvége (a szombat reggel 8 órától hétfő reggel 5 óráig vagy a szombat 0 óra és vasárnap 24 óráig tartó időszak) is beleessen.

A pihenőidő kijelölése ugyanakkor időnként – szerencsére nem általánosan, de különösen az utazóknál – problémát jelent a munkáltatóknak. A legtipikusabb tévedés a pihenőnap és a pihenőidő összemosása, holott a fentiek alapján egyértelműen követhető ennek a szabályozási logikája. A legtipikusabb tévedés az ún. „hatnapos szabály” beemelése a pihenőidő alkalmazása esetén (persze ez azzal is jár, hogy a munkavállaló két hét vonatkozásában kerülhet olyan – jogszerű, de nem célszerű – helyzetbe, hogy 6 naptári napnál többet dolgozik, két hét viszonylatában, egybefüggően).

További elrettentő példa (sajnos a most folyó perben a munkáltató jogi képviselője erre is hivatkozik) az, amikor az egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén (fordásoknál) a heti pihenőidőt azon a héten kiadottnak tekinti, amikor a munkavállaló pár napot szabadságon tölt (beláthatjuk, hogy elég furcsa lenne ugyanezt egy állandó nappalos esetén megtenni, azaz egy szerda-csütörtöki szabadság után elrendelni – rendes munkaidőként – hétvégére is munkavégzési kötelezettséget).

Mindazonáltal a heti pihenőidő kijelölése/beosztása nem jelent egyben abszolút munkavégzési tilalmat, miután a törvény nem a pihenőnap/pihenőidő kiadásáról, hanem ennek beosztásáról rendelkezik.

Tehát a jogalkotó azzal, hogy külön díjazási szabályt alkotott a pihenőidőben végzett munkára – ezt kifejezetten a rendkívüli esetekre fenntartva – azt jelenti, hogy megengedi a pihenőidőben történő (rendkívüli) munkavégzést.
Természetesen a pihenőidő „megváltásának” is korlátja a rendeltetésszerű joggyakorlás és nem utolsósorban a munkabiztonság, azaz a munkáltató nem rendezkedhet be ennek rendszeres alkalmazására. Ez (is) a joggal való visszaélés tilalmába tartozik.

A munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén száz százalék bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke ötven százalék, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít. Korábban nem volt egyértelmű a másik pihenőnap kijelölésének helye, sok esetben ez „üres” napra került, mára azonban egyértelmű a joggyakorlat a tekintetben, hogy ez csak egy olyan napra kerülhet, amikor a munkavállalónak egyébként munkavégzési kötelezettsége volt (egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén ezt legkésőbb a munkaidőkeret végéig kell kiadni/pótolni). Tehát egy munkanapot „áldoz be” a munkáltató a kevesebb pótlékért, emiatt ennek alkalmazása erősen megfontolandó a munkáltató részéről, hisz ez adott esetben jóval többe kerülhet.

Egy másik megközelítés szerint – azaz, ha a munkáltató nem olyan napra jelölné ki a másik/helyettesítő pihenőidőt, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége van, akkor erre az időre (szabadidőre) a munkavállaló alapbérének időarányos részére járna, azaz munkadíjra munkavégzés hiányában jogosult lenne.

Arra is lehetőség van nyilvánvalóan, hogy a munkaidő-beosztás módosítása részeként a pihenőidő kijelölésén is változtasson a munkáltató. Ezt 4/5/7 napon túl – nyilván csak az adott héten belül, ide nem értve azt az esetet, amikor az áthelyezett pihenőidőtől függetlenül a minimális mérték még biztosított – egyoldalúan is megteheti a munkáltató. Ezen időintervallumon belül – megállapodással – átvezénylési díj megfizetés mellett vagy rendkívüli munkavégzés elrendelésével az előzőekben említett díjazási szabály alkalmazásával (de a kettő együtt nem megy).

A legelrettentőbb gyakorlat egyébként az, amikor a munkáltató ki sem jelöli a heti pihenőidőt és – megmagyarázhatatlan okból – úgy gondolja, hogy itt legfeljebb a jogellenesség a legnagyobb kockázat, azaz fizetni nem akar egy „árva petákot” sem, szemben az alapesettel, amikor a kijelölt pihenőidőre munkavégzést rendel el.
Azt gondoljuk, hogy a munkáltatót különösen köti az Mt. azon hivatkozása [6.§ (1)], hogy felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat, tehát az nem járja, hogy a nagyobb vétség (azaz a pihenő idő kijelölésének és kiadásának együttes elmaradása) következmények nélkül maradhat.

Álláspontunk szerint ugyanis, ha a munkavállaló számára a munkáltató nem osztott be annyi heti pihenőnapot, mint amennyit az adott időszakban szükséges lett volna, akkor ezt úgy kell tekinteni, hogy a – a hiányzó pihenőidők alatt – a munkavállaló pihenőnapi rendkívüli munkavégzést teljesített és eszerint illeti meg díjazás.

Ez utóbbi tétel megerősítése azonban úgy tűnik, hogy most már a bíróságra vár, hiszen a munkáltató köti az ebet a karóhoz, amire viszont az igaz, hogy láttunk mi már karón (készenléti jellegű munkakört betöltő) varjút…

dr. Szabó Imre


Mint korábbi cikkünkben írtuk, Láng László mozdonyvezető tagtársunkat képviselve a VDSzSz Szolidaritás újabb pert kezdeményezett, ami ezúttal is több ezer vasutast érint: ha a munkáltató adott időszakban a kötelezőnél kevesebb heti pihenőnapot osztott be a munkavállaló számára, abban az esetben a munkavállaló "pihenőnapi" rendkívüli munkavégzést teljesített, és eszerint illeti meg díjazás (túlórapótlék)!

A munkaviszonyra vonatkozó szabályok pihenőidőkről szóló rendelkezése kimondja, hogy a munkavállalót hetenként legalább 40 (Munka törvénykönyve) vagy 42 (Kollektív Szerződés) órát kitevő, egy naptári napot magában foglaló megszakítás nélküli heti pihenőidő illeti meg.

A pihenőnapokat (de különösen a pihenőidőket) azok kezdő és befejező időpontjainak feltüntetésével a munkaidő-beosztásban kell kijelölni, és arról a munkavállalót kimutathatóan értesíteni kell.

Mindezek ellenére meglehetősen gyakori, hogy a munkáltató erre az alapvető kötelezettségre fittyet hány.

Szakszervezetünk ugyanazt teszi, amit a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatottak esetében tett a hétvégi munkavégzések során elszenvedett sérelmek orvoslása érdekében: keresetet nyújtunk be a pimasz, sokak életét megnehezítő jogtiprás megszüntetéséért, és a tagjainkat ért károk megtérítése érdekében!

Ismeretes: a VDSzSz Szolidaritás február 25-én jogerősen pert nyert a Szegedi Törvényszéken, majd a szakszervezetünkkel folytatott egy hónapos huzavona után a munkáltatók vállalták, hogy részletes elszámolás alapján 3 évre visszamenőlegesen kifizetik a több milliárdos nagyságrendű elmaradt túlórapótlékot a mintegy tízezer érintett vasutas számára.

Korábbi cikkünk:

Mozdonyvezető tagtársunkat képviselve indít pert a VDSzSz Szolidaritás a heti pihenőidő ki nem adása miatt!