"Az időhiányra panaszkodnak a legtöbben. Ez a váltókezelő tanfolyam két és fél hónapig tart, a követelmény magas, az idő kevés arra, hogy jól felkészítsenek egy embert erre" - legalábbis Gábor szerint, aki tavaly ősszel futott neki a tanfolyamnak, hatósági vizsgái azonban nem sikerültek. Mint mondta, "tömény az anyag, ez annak rosszabb, aki az utcáról esik be." 

Gábor: - A tanfolyam októberben kezdődött, zsinórban lenyomták az oktatást, ami december közepe környékén ért véget. Utána kiküldtek minket ide, a szolgálati helyre, hogy majd itt készüljünk.

Attila: - És itt milyen képzést kaptatok?

- Itt? Nem foglalkozott velünk senki. Úgy lett volna fair, ha egy forgalmi oktatót legalább odaküldenek, hogy foglalkozzon velünk, vegyük át, mert még van lehetőség finomítani a dolgokon. Mintha szolgálatba jártunk volna: reggel jöttünk, jelentkeztünk, délután - amikor letelt a munkaidő - mentünk. És ez ugye lényegében önképzés lett volna.

- December közepétől a munkaviszony megszűnéséig -  az utolsó sikertelen vizsgáig - kaptatok-e valamilyen felkészítést, további oktatást?

- Nem. Nem, semmit.

"Én ezt fájlalom az egészben, hogy lezárult a tanfolyam december 14-én, jön az első vizsga - Gábor esetében szerencsétlen módon a karácsony miatt - egy hónap múlva, utána a második vizsga, majd a harmadik, és nem is tudom, miből gondolja (a munkáltató), hogy többet fognak tudni, mint az elsőn" - elemezte a történteket Kovács Attila, aki szerint:

Pocsékba ment bő két hónap, ami még egyszer annyi, mint a tanfolyam ideje. A vasút fizeti a bért, nem foglalkozik a kioktatott, felkészített embereivel, hogy hogyan vizsgáznak le, elengedi a kezüket, mondván: repüljetek, ha tudtok. Vagy essetek le.

 

Gábor egyetért Attilával, ő is azzal számolt, hogy egy forgalmi oktató a tanfolyam után még foglalkozni fog velük. Meg is kérdezték, hogy lehetőség lenne-e erre. Mint kiderült, lehetőség éppen lenne, csak a forgalmi oktatók járják az országot, nekik is vannak képzéseik, menniük kell oktatni. "Tehát erre külön embert nem tudtak biztosítani, hogy foglalkozzon velünk" - tette hozzá.

"A régi rendszerben megvoltak a tanfolyamok, ezt az ember - csúnya szóval - végigseggelte, és aztán meg is lett a vizsga" - emelte ki Kovács Attila a múlt és a jelen egyik különbségét. Ezután kimentek területre, és akkoriban még lehetőség volt a vasúton arra, hogy eldönthessék: alkalmasak-e erre a feladatra. Ugyanis sem a felvételin, sem a vizsga során nem derült ki, kiből lesz jó váltókezelő, forgalmi szolgálattevő - ez ugyanis Attila szerint nem az iskolai végzettségtől függ, hanem a rátermettségtől. Igazából nehéz is meghatározni.

Ki a jó cukrász? Bármilyen tanfolyamot elvégezhet valaki, de a falusi Marika nénit lehet, nem éri utol, aki nagyon jó tortát süt. Valahol ilyen a vasút is - folytatta Kovács Attila. Régen megvolt erre a lehetőség: ha valaki a munkakörében érezte, hogy ezt nem tudja csinálni, nem feküdt neki például a váltókezelői munkakör, voltak menekülési útvonalak: elmehetett jegyvizsgálónak, kocsivizsgálónak, vonatfelvevőnek, stb., vagy az egész vasutat itthagyta. És az igazán rátermettek maradtak, akik szeretik is, mert ezt általában nem a fizetésért csinálták, hanem valahol mindig benne volt a vasút szeretete is. Meg azért hozzá kell tenni, hogy biztos, kiszámítható megélhetést adott a vasút - szögezte le Attila.

"Ezt hiányolom most: azt hiszik a képzés végén, hogy 100 százalékos tudású váltókezelőket adnak a szolgálati helyekre." Attila beszámolt a tapasztalatokról azok esetében, akik Gábor előtt végeztek:

szegények kijöttek zöldfülűen a vasútra, és azzal kellett kezdeni, hogy mindent felejtsenek el, amit a tanfolyamon tanultak. Persze, az utasítás szabályait meg kellett tartani, de teljesen más síkon működik a vasút a gyakorlatban, mint ahogy az utasítás szabályaiban le van írva.

 

A szabályok betartása ugyanis nem elég, teljesen más tudás, képesség kell a mindennapokhoz - szögezte le Attila. Szerinte józan paraszti észből nagyon nagy adag kell, ezen kívül logikai készségre, jó memóriára, helyzetfelismerő képességre is szükség van, ezt pedig nem lehet a tanfolyamon tanítani, se szűrni. "Én se tudom megmondani, kiből lesz jó váltókezelő, és kiből nem, ezt mindig az élet dönti el" - mondta. Azok esetében, akik most idejöttek, két év múlva derül ki, hogy tudják-e ezt a jövőben is folytatni, és maradnak-e a forgalomnál, esetleg továbbtanulnak-e forgalmi szolgálattevőnek. A másik eshetőség, hogy valaki esetleg arra a következtetésre jut, hogy abbahagyja az egészet, mert fogalma sincs arról, mit csinál, és menekül innen, mert baj lesz belőle.

Ezt semmilyen tanfolyamon nem lehet leszűrni - hangsúlyozta. Csak ma már az említett menekülési útvonal sincs meg: a Pályavasúttól nem lehet egyik munkakörből átmenni a másikba, ha valaki esetleg úgy érzi, hogy a váltókezelő munkakör nem neki való.

Lehet, hogy nagyon jó jegyvizsgáló vagy kocsivizsgáló lehetne, de most ezek a kapuk bezárultak azzal, hogy más-más cégeknél vannak ezek a szakmák.

 

És a statisztikák: a tavaly szeptemberi váltókezelő tanfolyamon 33-an indultak, az első vizsgára 19-re csökkent a létszámuk, közülük 12-en tettek sikeres vizsgát (elsőre háromnak sikerült).

A tavaly októberi váltókezelő tanfolyamot - ezen vett részt Gábor is - 19-en kezdték, közülük 7-en tettek sikeres vizsgát - elsőre az írásbelin hárman mentek át, a szóbelin csak egy ember, a többieknek a pótvizsga sikerült. A második körben, az írásbelin 4-en mentek át: az írásbeli háromnak sikerült, a maradék egy szóbeliben tett sikeres vizsgát. A harmadik körben a tizenkét résztvevő közül senki nem ment át. 

Idén májusban 28-an kezdték meg a váltókezelői tanfolyamot, 24-en jutottak el az első vizsgáig, közülük 13-nak sikerült, a pótvizsgák még folyamatban vannak.

Érdekesség, hogy az idén februárban mintegy 25 résztvevővel indított kocsirendezői tanfolyam után elsőre heten mentek át, a többiek még pótvizsgára várnak. Ugyancsak idén februárban harmincan kezdték meg a forgalmi szolgálattevő tanfolyamot, jelenleg 29-en vannak, szeptember 22-én indul a vizsgaszezon.

Kovács Attila 1988-ban váltókezelőként kezdte vasutas pályafutását, 1989-től vonatmenesztő térfelvigyázóként - lényegében a külsős forgalmi szolgálattevő megfelelőjeként - dolgozott. 1996-tól főrendelkező.

Csak így lehet változást elérni: Mondjatok minél többen NEMET...
...a változó munkahelyre!
...a 16 óra napi beosztható munkaidőre és a napi rendes munkaidő 8,4 órára emelésére (utazók)!
...valamint a 200 óra feletti rendkívüli munkavégzésre (utazók és személypénztárosok)!
Csak így van ugyanis lehetőség az alapbérek elfogadható emelésére, a létszámnorma betartására, összességében arra, hogy a munkáltató tisztességesebben bánjon a vasutasokkal! Az egyéni alkukkal nagyon kevesen - és ők is csak a többiek kárára - járnak jól. További részleteket, a nyilatkozatokat itt találod!