Elõzõ este már nem nagyon jött álom a szemünkre, gyerekes izgalom töltött el, és tudtuk elõre, hogy a hétvége alatt olyan élményekkel leszünk gazdagabbak, amiket talán soha nem felejtünk.

Végre felvirradt a nagy nap. Hosszabb rövidebb utazás után 13 órakor teljes volt a létszám Borsosberény vasútállomása melletti nagyon barátságos Börzsöny Turistaházban. A köszöntõ ital és beszéd után házias ebédet fogyasztottunk, utána belecsaptunk az oszlopba.
A terepviszonyok rendkívül kedvezõtlenek voltak - hideg, esõ, hó, szél és mérhetetlen nagy sár - de mindez egy kicsit sem csorbította a társaság kedvét. Sőt!

Kis csapatok indultak fát szedni az esti bográcshoz, tábortûzhöz, volt olyan, amely kis ágacskákat talált, olyan is, amelyik csak a meggyboros kancsót cipelte. De volt olyan kollektíva is, akik jó nagy oszlopot fedeztek fel a sûrû bozótosban. Nehéz volt kidönteni, cipelni - és elégetni is.

A tûzrakóhely környezete alkalmasabb lett volna iszapbirkózásra, mint bográcsozásra mi mégis elkészítettük az ízletes vacsorát. Az órák repültek, alkalom nyílt kötetlen beszélgetésekre, korábbi élmények felidézésére, kisebb játékokra. A társaságba könnyen beilleszkedtek az olyan résztvevõk is, akik korábban nem vettek részt a VDSzSz Szolidaritás Ifjúsági Tagozatának rendezvényein, és csak egy két embert ismertek a csapatból. A vacsora utáni hangulat fokozásában "Ogre" közremûködését külön is megköszönjük.

Az est további részét az ország különbözõ részeirõl hozott italok kóstolgatása, felidézett vicces történetek, könnyfakasztó poénok töltötték ki. Hajnalban többen kicsit megfáradtak - azért hosszú volt az út - de akadtunk páran, akiknek alvás nélkül sütött a szemébe a köd felé kúszó januári napsugár. Rögtönzött reggeli, gyors útravaló pakolása, és máris a 75-ös vonalon közlekedõ Bz-szerelvény mellékkocsijában zötykölõdtünk Drégelyvár megállóhelyig.

Pár lépés után kiderült: nem lesz egyszerû feljutni a várig, mivel a bokáig (volt, ahol térdig) érõ sár, az olvadó hó miatti vízátfolyások és persze az elõzõ nap hatásai együttesen nehezítették a kétszer négy és fél kilométeres elõzetes elhatározásunkat.

Az alvó természet gyönyörû látványa és a jó hangulat feledtette a nehézségeket: kb. másfél-kétórás sétával elértük Szondi és vitézeinek neves kegyhelyét. Az 1552-események rövid felidézése után csoportképen és az Emlékkönyvben is megörökítettük ottjártunkat, majd kicsit gyönyörködtünk az Ipoly völgyére nyíló kilátásban, és elindultunk lefelé a hegyrõl. Visszafelé már könnyebb volt az út, de nem mindenkinek.

Egy kisebb csoport ugyanis elszakadt a csapattól, és a meredek hegyoldalon leguruló kanna (vizes) után iramodott. A kanna után a turistaútvonalat viszont már nem találták meg, szerencsére a vasúti síneket igen, így a kis Bz érkezése elõtt sikerült a megállóhelyre érkezniük. Kicsit átázva, nagyon sárosan, a turistaházhoz közeledve éreztünk némi fáradtságot, de a gyógyító forró húsleves és egy kis csendes pihenõ hatására ott folytattuk, ahol abba (se) hagytuk.

Az F 32. sz. Utasítás alkalmazása közben lettünk csak figyelmesek arra, hogy ezt bizony megint "túltoltuk". Kisebb baleseteken (tüske, karcolás, sár, Ogre elhagyott felszerelései, stb.) kívül rendkívüli esemény nem történt. A vasárnapi ébredést a pakolás, ki-mit-talál alapon szervezõdõ reggeli és a távozás követte. 

Vendéglátónknak köszönjük a finom palacsintát és természetesen a türelmét. Az "I. Nomád hétvége" véget ért. Olyan élményekkel gazdagodtunk, amikre visszagondolva még egyedül is mosolygunk, és örömmel töltenek el: új barátokra találtunk. Megígértük, folytatjuk.

(Czentnár Béla)